Esztergom a Dunakanyar fővárosa logo
Óvodai beiratkozás 2023

Óvodai beiratkozás 2023

23. március 21. 08:24 kedd

A 2023/2024. nevelési évre az óvodai beiratkozás időpontja: 2023. április 24-25., 8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra.

Óvodai körzetek

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83.§ (2) bekezdés b) pontja értelmében óvodába a gyermek a harmadik életévének betöltése után vehető fel.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (1) bekezdése értelmében a gyermek abban az évben, amelyben a harmadik életévét betölti, az óvodai nevelési év kezdő napjától (szeptember 1-jétől) napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.

A jelentkezés időpontja:
2023. április 24-25.  8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. A bölcsődébe járó gyermekek átvétele az óvodába nem történik automatikusan, ezért a bölcsődés gyermeket is be kell jelenteni az óvodába.

A felvételről az óvoda vezetője dönt, melyről a szülőt értesíti.

Aki a gyermeke felvételi határozatával nem ért egyet, 15 napon belül fellebbezéssel élhet, melyet az óvoda vezetőjéhez kell benyújtani. A fellebbezésről az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője dönt.

___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Esztergomi Angyalkert Óvoda
(Budai N. A. utca 20.)

Kovácsi: Ady Endre utca, Árpád utca, Bartók Béla utca, Budapesti utca, Erzsébet Királyné utca (a Kiss János vezérezredes úttól a Meszina utcáig), Hősök tere (Kovácsi városrész felőli oldala), Kincses patak utca, Kiss János vezérezredes út (páros oldala), Kovácsi utca, Laposi dűlő, MÁV állomás, Meszina utca (páratlan oldal), Sugár út páros oldala, Ady Endre utcától a Meszina utcáig), Terézia utca (páratlan oldala, Ady Endre utcától a Meszina utcáig), Vágány köz, Virágos utca, Dorogi út (Kovácsi városrész felőli oldala)

Kovácsi lakótelep: AMP utca, Áchim András utca (Budai Nagy Antal utca és a Móricz Zsigmond utca közötti szakasza, valamint a bölcsőde és Tesco felőli teljes oldal), Bem tér, Budai Nagy A. utca páratlan oldal, Dobogókői út páratlan oldal, Tesco körforgalomtól végig, Mátyás király utca, Móricz Zsigmond utca páratlan oldal, Schleiffer Mátyás utca (Budai Nagy Antal és a Móricz Zsigmond utca közötti szakasza), Schweidel József utca, Sugár út 1-3/c.,

Esztergomi Aranyhegyi Óvoda
(Kaán út 5.)

ARANYHEGY

Aranyhegyi dűlő, Aranyhegyi lakópark, Aranyhegyi út, Babits Mihály út (Semmelweis utca alatti utcától végig), Bubik István utca, Einczinger Ferenc köz, Előhegy dűlő, Előhegy köz, Gesztenyés utca (Aranyhegy városrész felőli oldala), Irányi Dániel utca, Irinyi József utca, Kaán út, Kökényes utca (Aranyhegy városrész felőli oldala), Kölcsey Ferenc utca (páratlan oldal), Magyary László utca, Monteverdi utca, Petőfi Sándor utca (Babits utca és Siszler út közötti szakasza a Kórház felőli oldalon), Semmelweis utca, Siszler út (páros oldal), Szent János köz, Szent János-kúti út (Aranyhegy városrész felőli oldala), Szenttamás utca (Aranyhegy felés eső oldala a Bánomi áttörés kezdetéig)

Víztorony utca

ÖRMÉNY

Attila utca (a városközpont felé eső oldala az Esze Tamás utcától a Lépcső utcáig), Bajcsy-Zsilinszky utca (páratlan oldala a Vörösmarty utcától a Lépcső utcáig), Esze Tamás utca, Galamb utca, Imaház utca, Lépcső utca (Attila utca és Bajcsy út között a volt zsinagóga felőli oldala), Madách Imre tér, Rákóczi Ferenc tér (Bajcsy utca páratlan oldal, illetve Vörösmarty utca páros oldalára eső része), Szenttamás utca (Szenttamás városrész felőli oldala a kápolnától a Bánomi áttörésről a Szenttamás városrészre bekanyarodó útig), Vörösmarty utca (páros oldala)

LIBÁD

Basa utca (egy szakasza a Téglaház utca felőli oldal), Batthány Lajos utca (Basa utca és Béke tér közötti szakaszának Szenttamás felőli oldala), Téglaház utca

SZENTTAMÁS

Álmos utca, Attila utca (Szenttamás hegy felőli oldala), Bajcsy-Zsilinszky út (páratlan oldala a Lépcső utcától a Batthyány utcáig), Bajnok utca, Basa utca (Szenttamás felőli oldala), Batthyány Lajos utca (Szenttamás felőli oldala), Becket Tamás utca, Hegy-tető utca, Könyök utca, Lépcső utca (Attila utcától Szenttamás hegy felé vezető szakasza, valamint az Attila utcától a Török Ignác utca felé vezető szakaszának Szenttamás hegy felőli oldala), Nap utca, Perc utca, Szent Tamás kálvária lépcső, Szenttamás utca (a Bánomi áttörésről Szenttamás városrészbe kanyaródó úttól végig mindkét oldala), Török Ignác utca, Új utca, Vasvári Pál utca

Esztergomi Bánomi Óvoda
(Bánomi lakótelep 37.)

BÁNOM

Basa utca (Béke tér felőli oldala), Bánomi lakótelep, Bánomi út páros oldala Basa utcától a Vaskapui útig, Béke tér, Hild József utca, Kőrössy László utca páratlan oldala, Martsa Alajos utca, Rudinai Molnár István utca, Vaskapui út (Kőrössy László utca Bánomi út közötti szakasza), Várfok utca

SZENTJÁNOSKÚT

10245 hrsz., 11821 hrsz., valamint a 0662/2 hrsz. utak városfelőli oldala, Bánomi dűlő, Bánomi út (Bal oldalon a Vaskapui út és Áfonyás utca közötti szakasza , jobb oldalon a Vaskapui út és a Dr. Feichtinger Sándor utca közötti szakasza), Bocskoroskúti út, Boldog Özséb utca, Dr. Bády István utca, Dr. Feichtinger Sándor utca (Szentjánoskút felőli oldala), Ferenczy Béni utca, Gesztenyés utca (Szentjánoskút városrész felé eső oldala), Gyurgyalag utca, Hajnal utca, Ipolyi Arnold utca, Kápolna utca, Királyszive utca, Kistói utca, Kökényes utca , Szentjánoskút városrész felé eső oldala), Lippert József utca, Pilismaróti út (a hegyvidék felőli oldala, a Vaskapui út és az Áfonyás utca között), Regiomontanus utca, Rezeda utca, Szabó Erna utca, Szent János-kúti út (Szentjánoskút városrész felé eső oldala), Szent János-kút dűlő, Vadrózsa utca, Vaskapu dűlő, Vaskapui út (Dobozi Mihály út és Bánomi út közötti szakaszának kivételével)

Búbánatvölgy: Ákospalotai út, Fárikúti út (Visegrádi út és az Ákospalotai út közötti szakasza, valamint a Szamárhegy felőli oldal az Ákospalotai út és Fenyves út között), Fenyves út (a 11410, a 11411/3-6, valamint a 11412/1 helyrajzi számok felőli oldala), Halastó út, Őrtorony utca, Sás utca, Szarvaskői út, Visegrádi út (egy szakasza)

URKUTA

10245 hrsz., 11821 hrsz., valamint a 0662/2 hrsz. utak Szamárhegy felőli oldala, Áfonyás utca (Szamárhegy felé eső oldala), Bánomi út (a dr. Feichtinger Sándor utcától, valamint az Áfonyás utcától Szamárhegy felé haladó szakasza), Csendes völgy utca, Döbönkút dűlő, Dr. Feichtinger Sándor utca (Szamárhegy felé eső oldala), Dr. Jócsik Lajos utca, Eper út, Kettőspince dűlő, Lombos utca, Pilismaróti út (Áfonyás utcától a Csenkei útig), Szedres utca, Vadvirág köz, Vadvirág utca, Zsellértag dűlő

ÁKOSPALOTA

Barátkút dűlő, Cickafark utca, Cseresznyés út, Dédai utca, Fárikúti út (Ákospalotai úttól a Völgy útig, a tó felőli oldala, valamint a Völgy úttól végig), Kerektó dűlő, Nyaktekercs utca, Rétkert út, Tas utca, Tündérkert utca, Völgy út (Tas utca, Zamárd utca stb. felé eső oldal), Vöröstölgy utca, Zamárd út

Esztergomi Belvárosi Óvoda
(Bottyán János utca 7.)

KIRÁLYI VÁROS

Angyal utca, Arany János utca (Széchenyi tér és Simor János utca közötti szakasza), Árok utca (páratlan oldal), Bottyán János utca, Eszperantó utca, Főapát utca, Hősök tere (városközpont felőli oldala), IV. Béla király utca , Jókai Mór utca (IV. Béla király utca és az Árok utca közötti szakasza), Kis Duna sétány (Lőrinc utca és az Árok utca közötti szakasza), Kossuth Lajos utca , Lőrinc utca (páros oldala), Magyar utca, Mikszáth Kálmán utca, Poór Antal tér, Simor János utca (páratlan oldal), Sissay köz, Széchenyi tér, Szent Miklós utca

PRÍMÁSSZIGET

Gesztenye fasor, Gőzhajó utca, Helischer József út, Nagy Duna sétány, Serédi Jusztinián sétány, Táncsics Mihály utca, Testvérvárosok parkja, Vécs Ottó köz

HÉVÍZ

Aradi vértanúk tere, Bajcsy-Zsilinszky út (páros oldala, Duna felőli oldala), Czuczor Gergely utca, Kis Duna sétány (Liszt Ferenc utca és Lőrinc utca közötti szakasza), Liszt Ferenc utca (páros oldala), Lőrinc utca (páratlan oldal), Malom utca, Rákóczi tér (Aradi vértanúk tere felé eső oldala, a Lőrinc utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között)

VÍZIVÁROS

Berényi Zsigmond utca, Erzsébet park , József Attila tér, Katona István utca, Kis Duna sétány (Mindszenty tér és Liszt Ferenc utca közötti szakasza), Liszt Ferenc utca (páratlan oldala), Mindszenty hercegprímás tere, Pázmány Péter utca              

Belvárosi Óvoda pilisszentléleki csoportja
(Esztergom-Pilisszentlélek, Pálosok utcája 9.)

Pilisszentlélek valamennyi utcája

Esztergomi Erzsébet Királyné Óvoda
(Erzsébet Királyné utca 43.)

RIPÁRIA

Erzsébet királyné utca (Meszina utca és Terézia utca, Dobogókői út közötti szakasza), Meszina utca (páros oldala), Sugárút (páros oldala, Meszina utca és Dobogókői út közötti szakasza), Terézia utca (páratlan oldala, Meszina utca és Dobogókői út közötti szakasza)

KENDERES

Borzhegy dűlő, Diósvölgy dűlő, Dobogókői út (páros oldala, Mély úttól végig), Felső-Kenderes dűlő, Galagonyás út, Kenderesi út, Kis-Ispitahegy dűlő, Mathyász János utca, Mély út (Kenderes városrész felés eső oldala), Mohácsy Mátyás köz, Öreg-kúria dűlő, Tölgyesi út,

Világoshegy dűlő

CSALAMÁDÉ

Áchim András utca (Csalamádé városrész felé eső oldala a Móricz Zsigmond utcától a Dobogókői útig), Beatrix királyné utca, Dobogókői út (páratlan oldal 1. számtól a Tesco körforgalomig), Mátyás király utca (Sugár út és az Áchim András utca közötti szakasza), Móricz Zsigmond utca (páros oldala), Schleiffer Mátyás utca (Móricz Zsigmond utca és a Dobogókői út közötti szakasza), Sugárút (páratlan oldala, 5. házszámtól végig a Dobogókői útig), Tompa Mihály utca

ÚJFALU

Cigánykút dűlő, Dobogókői út (páros oldal, Kálvária utca és Mély út közötti szakasza), Jópásztor  utca , Juliánusz barát utca, Kálvária út,

Károlyi Mihály utca, Kateri-dűlő, Kiskúria dűlő, Mély út (Kálvária hegy felé eső oldala), Petőfi Sándor utca (páros oldala, Siszler úttól a Kálvária útig), Siszler út (páratlan oldala), Szőlőhegy utca, Temető utca

Kovácsi: Baross Gábor út (páratlan oldal, valamint páros oldala a Kiss János vezérezredes úttól az Ady Endre utcáig),

Kovácsi lakótelep: Baross Gábor út (páros oldal, a Sugár úttól az Áchim utcáig), Budai Nagy A. utca páros oldal

Esztergomi Kertvárosi Óvoda
(Esztergom-Kertváros, Kolozsvári út 18.)

KENYÉRMEZŐ

Bányai Kornél utca, Damjanich utca (Kenyérmező városrész felé eső oldala), Dobó István utca, Eperfa utca, Erkel Ferenc utca, Féja Géza utca, Gábor Áron utca, Határ út, Hell József Károly utca, Hét vezér utca, Hőtáv utca, Jósika Miklós utca, Kenyérmező utca, Kinizsi Pál utca, Kőrösi , Csoma Sándor utca, Méhesvölgy utca, Mikes Kelemen utca, Németh László utca, Nixbród dűlő, Párkányi út, Pozsonyi út, Reptér utca, Retek utca, Sport utca, Székely Mihály utca, Technikum köz, Vízimalom utca, Víztároló utca, Wesselényi Miklós utca, Zágon utca, Zsemberi Berta utca

TÁBOR

Blaha Lujza utca, Bocskai sor, Czuczor János utca, Damjanich utca (Tábor városrész felé eső oldala), Démusz-villa utca, Dr. Niedermann Gyula utca, Eperjesi út, Gárdonyi Géza utca, Gyep utca, Hajdú Sándor köz, Hegy utca, Henryk Feit utca, Homok utca, Jarosik Jakab utca, Kassai út, Kesztölci út, Kolozsvári út, Látóhegyi út, Lengyel utca, Levente utca, Lőtér utca, Matus Gyula utca, Nyitrai út, Öböl utca, Palatinus utca, Puskás Tivadar utca, Sátorkő út, Schalkház Ferenc utca, Strázsa út, Szalézi út, Tábor utca, Temesvári út, Tópart utca, Tüzér utca, Zsalazson utca

Esztergomi Honvéd Utcai Óvoda
(Honvéd utca 15-25.)

SZENTANNA

Arany János utca (Simor János utca és Petőfi Sándor utca közötti szakasza), Kölcsey Ferenc utca (páros oldala), Malonyai utca (páros oldala), Népkert utca, Petőfi Sándor utca (a Vörösmarty utca és az Arany János utca között a teljes szakasz, az Arany János utcától a Malonyai utcáig a páratlan oldal), Rákóczi tér (a Simor János utca és a Petőfi Sándor utca közötti szakasz), Simor János utca (a páros oldal a Rákóczi Ferenc utcától a Malonyai utcáig), Vörösmarty utca (páratlan oldal)

CSUTIMONOSTOR

Besze János utca, Honvéd utca, Láhner György utca, Malonyai utca (páratlan oldala), Petőfi Sándor utca (páratlan oldal, Malonyai utca és a Terézia utca közötti szakasza), Rozália utca, Simor János utca (páros oldal, a Malonyai utca és a Terézia utca közötti szakasza), Terézia utca (páros oldala)

Esztergomi Szentgyörgymezei Óvoda
(Rényi Rezső utca 3.)

VÁRHEGY

Batthyány Lajos utca (Főiskola felüli oldala), Dobozi Mihály utca (a Szent István tér és az Iskola utca közötti szakasza), Dózsa György tér (a volt Gamesz előtti terület), Iskola utca, Kollégium köz (a kollégium felőli oldala), Majer István út, Papnevelde utca, Szent István tér, Vár utca (Szent István tér és a Kollégium köz közötti szakasza, a kollégium felőli oldalon), Vécsey Károly utca (a volt Gamesz előtti területe)

PETÉNY

Balassa Bálint utca (páros oldala a Dózsa György tértől a Fűzfa utcáig), Bercsényi utca, Dózsa György tér (Duna felé eső oldala), Fűzfa utca páros oldala, Horváth Géza sor, Molnár sor

SZENTGYÖRGYMEZŐ

48-as tér, Andrássy utca, Aulich Lajos utca, Bajóti Simon utca, Balassa Bálint utca páratlan oldala és a páros oldal 20. házszámtól végig, Barkóczy Ferenc utca, Bátori Schulcz Bódog utca, Csillag tér, Dessewffy Arisztid utca, Dobozi Mihály utca (az Iskola utcától a Vaskapui útig), Dózsa György tér (kivéve a Petény városrész felés eső oldala, valamint a volt Gamesz előtti területe), Fecske utca, Fölműves utca, Fűzfa utca páratlan oldala, Garam utca, Géza fejedelem utca, Gizella királyné utca, Honvédtemető utca, Hunyadi János utca, Hunyadi köz, III. Béla király utca, Kis köz, Kiss Ernő utca, Klapka tér, Knézich Károly utca, Kollégium köz (Szentgyörgymező felé eső oldala), Kopácsy József utca, Kőrössy László utca páros oldala, Lakatos Judit utca, Leiningen Károly utca, Matyasovszky utca, Nagy Sándor József utca, Oltósy Pál utca, Palkovics Károly utca, Rényi Rezső utca, Rimay János utca, Rozetti Lázár diák utca, Sánc utca, Széchy Dénes utca, Szent György utca, Szent Kinga utca, Szent Margit utca, Telegdy Csanád utca, Vaskapui út (Dobozi Mihály utca és Kőrössy László utca közötti szakasza), Vár köz, Vár utca (kivéve a kollégium melletti szakasza a Szent István tér és a Kollégium köz között), Vécsey Károly utca (kivéve a volt Gamesz előtti területe), Vitéz János utca

ZAMÁRD

Akácos utca, Alig utca, Almavirág utca, Árnyas utca, Barackfás utca, Beszédes Sándor utca, Bíróréti utca, Borostyán köz, Bükkfa utca, Cinege utca, Csajkavirág utca, Csendes utca, Csenkei út (Szamárhegy felé eső oldala), Dankhegy dűlő , Dunaköz utca, Fácán utca, Fakopáncs utca, Fenyves út, Harangvirág utca, Hársfa utca, Hegyalja utca, Helemba utca , Homok dűlő, Ibolya utca, Kapu köz, Kincses utca, Kosbor utca, Körtélyes utca, Len utca, Meggyfás út, Nyárfa köz, Nyírfa köz , Orgona utca, Ökörszem utca, Szamárhegyi út, Százszorszép utca, Szilvafás utca, Tölgyfa utca, Vadlúd utca, Venyige utca, Visegrádi út (Csenkei úttól Búbánatvölgy határáig), Völgy út (Szamárhegy felé eső oldala), Vöröskői út, Zanót utca, Zsilip út

Esztergomi Zöld Óvoda
(Deák Ferenc utca 48.)

SZENTLÁZÁR

Csapási dűlő, Csatai Szabó János utca , Dorogi út (Szentlázár városrész felőli oldala), Kiss János vezérezredes út (páratlan oldala), Knorr János utca , Petz testvérek utca, Rudnay Sándor tér (Szent Anna templom), Ságvári telep, Táti út (páros oldala), Vasas utca

SZENTPÁL

Árok utca (páros oldala), Bajor Ágoston utca, Duna utca , Eötvös József utca, Kis Duna sétány (Árok utcától a Pöltenberg utcáig), Jókai Mór utca (Árok utca és Eötvös utca közötti szakasza), Lázár Vilmos utca , Muskátli utca , Nefelejcs utca, Pöltenberg Ernő utca , Révész Béla utca, Rubik Ernő utca, Rudnay Sándor tér (Árok utca és a Táti út közötti szakasza), Szegfű utca , Szentkirály dűlő, Szentkirályi utca , Szent Pál utca, Szérűskert utca, Tabán utca , Tabán-lakópark, Tartsay Vilmos utca , Táti út (páratlan oldala), Töltés utca, Töltések közötti dűlő, Verseghy Ferenc utca , Zsák utca , Zsidódi híd, Zsolt Nándor utca

Királyi Város: Deák Ferenc utca

Városi sziluett
Interreg Kisfaludy Széchenyi2020