Esztergom a Dunakanyar fővárosa logo
Elhunyt id. Sinkó Gyula, a szakmunkásképző egykori igazgatója

Elhunyt id. Sinkó Gyula, a szakmunkásképző egykori igazgatója

20. november 14. 09:38 szombat

2020. november 11-én, a budapesti János kórházban 83 éves korában elhunyt id. Sinkó Gyula, aki az utolsó műtétéből már nem tudott felépülni. Sinkó Gyula mintegy 17 éven keresztül az esztergomi szakmunkásképző igazgatója volt.

Sinkó Gyula 1937. július 3-án született Piszkén. A Nyergesújfalui Állami Irinyi János Gimnáziumban érettségizett 1955-ben, majd Győrben a 401-es Szakmunkásképzőben szerzett villanyszerelő szakmunkás bizonyítványt 1957-ben. Ezt követően a Lábatlani Cementgyárban helyezkedett el. 1960-ban került a 317-es Iparitanuló Intézetbe, ahol szakoktatóként dolgozott. Elvégezte levelező szakon a Tatabányán a Villamosenergiaipari Technikumot, kinevezték szaktanárnak, majd a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának Technikus-tanári tanfolyamát végezte el 1968-ban.

A szakmunkásképzőben először gyakorlati oktatás vezető, majd igazgató-helyettes lett. Igazgató-helyettesként elvégezte az ELTE Természettudományi Karán a Nevelés-Szociológia szakot (1979-1982). 

1983-tól 17 évig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be a 317. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet (2000-től Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola) igazgatói posztját. Ez az időszak a szakmunkásképzés egyik legszebb időszaka volt, az 1984-85-ös tanévben ünnepelte az iskola a 100 éves évfordulóját, 1414 tanulóval. A tanulólétszám 1.990-re elérte az 1.812-es számot, 52 osztály indult ekkor az iskolában. 

Ápolta a testvérvárosi kapcsolatokat is, sokáig elnöke volt az Esztergom-Maintal Baráti Társaságnak. Iskolájával hosszú éveken át jó kapcsolatban voltak a párkányi és az olasz AC Romano  település hasonló iskoláival.  

Több éven keresztül tagja volt Esztergom Város Képviselőtestülete Oktatási Bizottságának, az Önkormányzati  Választási Bizottságoknak.

Forrás: RTVE

Városi sziluett
Interreg Kisfaludy Széchenyi2020