Esztergom a Dunakanyar fővárosa logo
Árvízvédelmi tájékoztató

Árvízvédelmi tájékoztató

22. május 02. 17:49 hétfő

Az „Esztergom árvízvédelmének fejlesztése I. ütem” (KEHOP-1.4.0-15-2016-00015) című európai  uniós projekt kapcsán tartottak sajtótájékoztatót 2022. május 2-án Esztergomban. A 2016. nyár vége  óta zajló előkészítés keretében megtörtént az alap kiviteli tervek és az erdészeti tervek elkészítése,  valamint az előzetes régészeti feltárás. A fejlesztést 900 millió Ft vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alkotta  konzorcium.

A Kormány 2016-ban kiemelt, közfeladat megvalósítására irányuló feladatnak minősítette a projektet,  melynek fő célja a klímaváltozás következtében jelentkező szélsőséges időjárási események káros  hatásainak csökkentése, ezáltal az árvízi kockázat mérséklése Esztergom város térségében. Az árvízszintek  jelentősen emelkedtek az elmúlt időszakban, és a nagy árvizek előfordulása gyakoribbá vált a Duna érintett  szakaszán.  

A meglévő esztergomi védvonal kiépítettsége nem elégséges az elvárható árvízi biztonsághoz és  továbbfejlesztése sem lehetséges a megfelelő mértékben, így új nyomvonalon épül ki árvízvédelmi védmű. A komplex létesítmény a 2017-ben elkészült engedélyezési terv alapján 6,5 km hosszú Duna jobbparti és 0,8  km hosszú Kenyérmezei-patak jobbparti védvonallal fogja biztosítani a MÁSZ (mértékadó árvízszínt) +1,2 m  kiépítési szintet. 

A jelenlegi projektben (I. ütem) az alap kiviteli tervek és az erdészeti tervek elkészítése, valamint az előzetes  régészeti feltárás történt meg. Az elmúlt időszakban nagy kapacitások bevonásával zajlott a szakági  tervezés, mely - az ökológiai szempontokat is figyelembe véve - a védművek előírás szerinti kiépítése mellett  a műtárgyak fejlesztését és a medrek vízlevezető képességének javítását is célul tűzte ki. A Prímás-szigeti  mellékág torkolati szakaszán 5 m-es nyílásszélességű, szegmenstáblás árvízkapu műtárgy, a Szentlélek-patak torkolata fölött a mellékágban pedig zsilip és belvízátemelő szivattyútelep fog épülni. A belterületi  szakaszon mobil árvízvédelmi fallal magasítható árvízvédelmi mellvédfal létesül 1km-nél is hosszabb  szakaszon. A mobil fal magassága a legfrekventáltabb helyszíneken 1,8 m. Több átjárási lehetőséget,  kulisszanyílást alakítanak ki a vízpart és a kikötők megközelítése érdekében. A tervek között szerepel  igazgatóságunk gátőrtelepének fejlesztése is. Az eredeti engedélyes terveket több helyen is  egyszerűsítették a műszaki alapfunkciók megtartása mellett. Esztergom Önkormányzatával szoros tervezői  együttműködés zajlik. A tervezést alapos régészeti dokumentáció egészíti ki ebben a nagy múltú, történelmi  eseményekben gazdag környezetben. A régész szakértők az adattári feljegyzések, iratok  áttanulmányozásával, a terepi bejárások és a geofizikai vizsgálatok alapján határozták meg a részletes  próbafeltárások helyszíneit. A próbafeltárásra 63 kutatóárokban közel 5000 m2-en került sor 2020. 09.07.- 10.16 közötti időszakban a teljes nyomvonal mentén. 

A kivitelezés várhatóan még ebben az évben kezdetét veszi, az erre vonatkozó közbeszerzési eljárás  folyamatban van. A kivitelezés későbbi megvalósítása több mint 25.000 fő árvízvédelmi biztonságát fogja  növelni. 

További információ kérhető:  

Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság  

Telefon: +36-96/500-053  

E-mail: pr@eduvizig.hu 

Web: www.eduvizig.hu

 

Városi sziluett
Interreg Kisfaludy Széchenyi2020