9. Farbinger–Schwartz–Frey-ház (Széchenyi tér 12.)

9. Farbinger–Schwartz–Frey-ház (Széchenyi tér 12.)

2020. május 02. 20:58 szombat

A kétszintes, klasszicista lakóház vörös márványból készült barokk kapuja 18. századi előzményeket jelez.

A több ízben átépített épület első tulajdonosát 1733-ban említik először. 1799-től Farbinger Károly németvarga működteti itt kereskedését. 1823-ban vásárolta meg a házat Schwartz József, s a város főterén kávéházat nyitott benne, amely 1844-ig működött. Ebben az épületben született 1856-ban dr. Körösy László tanár, bölcsészdoktor, 1883-tól a főreál gimnázium német–magyar szakos tanára. 1892-ben a fővárosi V. kerületi főreál gimnázium tanáraként vonult nyugállományba. 1879-ben megalapította az Esztergom és Vidéke című lapot, amelynek sokáig a főszerkesztője is volt. A lap szünetekkel ugyan, de több mint 130 éve létezik, és a helyi társadalom máig kedvelt újságja.

Frey Vilmos családja a szepességi Késmárkról érkezett, és 1770-ben telepedett le Esztergomban. 1886-ban lett a ház tulajdonosa. Idősebb Frey Vilmos 1848-ban nemzetőr százados, 1844-ben az esztergomi Takarékpénztár alapítói között találjuk, később az igazgatói tisztet is betölti. Ötvenkét évig tagja a képviselő-testületnek, egyik vezéregyénisége Esztergom gazdasági és kulturális életének. 1889-ben késmárki előnévvel nemességet szerzett. Fia, Frey Ferenc országgyűlési képviselő, unokája, dr. Frey Vilmos a vármegye szolgálatában állt.

A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt tagjaként a dorogi választókerületben országgyűlési képviselő, 1936-tól Komárom-Esztergom vármegye alispáni tisztét tölti be. A lakóház az államosítást követően került ki a család tulajdonából.