Esztergom a Dunakanyar fővárosa logo
Négynapos programsorozattal készül Esztergom az államalapítás ünnepére

Négynapos programsorozattal készül Esztergom az államalapítás ünnepére

24. augusztus 12. 09:31 hétfő (10 napja)

Augusztus 20. Magyarország nemzeti és hivatalos állami ünnepe. Városunk számára különösen fontos ez az ünnep, hiszen lokálisan is kötődünk hazánk történelmi alappilléreihez. Szent István, az államalapítás, a kereszténység mind-mind szerves részei esztergomi identitásunknak. Ezért ebben az évben, a hagyományoktól eltérően nem 3, hanem 4 napon keresztül (augusztus 17-18-19-20.) válogathatunk a színes és izgalmas programok közül Magyarország első városában. A programok helyszíne idén is az Erzsébet park, ahol két színpaddal, gasztroudvarral, kézműves vásárral és kertmozival várják a lakosokat. 

SZÓRAKOZÁS KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK

Idén a családokra kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők. A kisszínpadnál a Magyar Népmese Színház, a Kabóca Bábszínház és a Csillangó Meseműhely szórakoztatja a gyerekeket egy-egy mesével, interaktív előadással. Továbbá nagyszabású kézműves vásárt is rendeznek az Esztergomi Szent István Napokon, ahol a helyi- és térségi alkotók termékeit vásárolhatják meg. Itt mind a négy napon kézműves foglalkozásokat is tartanak, ezáltal a kisebbek és a nagyobbak is különböző mesterségeket ismerhetnek meg, sajátíthatnak el. 

ZENE

Az idei évben a kisszínpadon kisebb produkciókkal, utcazenészekkel színesítik az ünnepi hangulatot, míg a nagyszínpadon egészestés koncerteket nézhetnek és hallgathatnak meg. A kisszínpadon többek között fellép Kerle Tibor, Zöld Gábor, Temesi Blanka és Flamisch Péter, valamint a kétfős Late Beggars és az Esztergom Táncegyüttes folklór műsora is itt mutatkozik be. 

A nagyszínpadon köszönthetik Filip Gyurit és Barátait, a Kiss Kata Zenekart, a Grappa Jazzt, a 100 Tagú Cigányzenekar 30 muzsikusát, valamint a Berkes Gabriella és a Rátonyi Róbert Triót, akik mellett két kiemelt színpadi produkcióval is készülnek. 

Augusztus 19-én, hétfőn 20:30-kor a tavaly 40. évfordulóját ünneplő „István, a király” rockopera Feke Pál rendezésében koncert formájában érkezik az Esztergomi Szent István Napokra. A Crescendo Music Management által létrehozott, egyedülálló látványvilággal, technikai megoldásokkal, színpadi és díszletelemekkel, pirotechnikai effektekkel ellátott produkcióban Feke Pál mellett fellép Dolhai Attila, Malek Andrea és Miller Zoltán is. A számos újítást bemutató produkció új kihívások elé állította az alkotócsapatot. Feke Pál szerint a producernek és a rendezőnek mindenen rajta kell tartania a szemét, többek között a zenei koncepció kialakításától kezdve a világítástechnikáig. A cél az volt, hogy a darab rockosan, katartikusan szólaljon meg, tiszteletben tartva az eredeti koncepciót és hangszerelést. A nézők egyrészt egy XXI. századi, látványos koncertet látnak, másrészt csukott szemmel minden olyan fontos zenei és gondolati értéket átélhetnek, amelyet a szerzők megálmodtak. 

Augusztus 20-án, kedden 20:30-kor a Kollmann Gábor vezette 17 tagú Budapest Jazz Orchestra és Gájer Bálint adnak közös nagykoncertet az Esztergomi Szent István Napokon. A Budapest Jazz Orchestra dinamikus fejlődése során mára a kortárs zene világszinten is elismert reprezentálójává nőtte ki magát. Küldetésük a jazz és a big band zene művelése mellett ápolni a kapcsolatot a műfaj gyökereivel, és közkinccsé tenni annak értékeit, szakmai tapasztalatait pedig tovább adni a fiatal muzsikus generációnak. Gájer Bálint, „a swing hercege” pedig minden embert táncra perdít zenéjével. Olyan színpadi tapasztalatot tudhat maga mögött, ami a legnagyobb előadókkal kel versenyre. Tehetségét nem csak rajongói éltetik, hanem a szakma azon díjazásai is, amit fiatal kora és karrierje ellenére magának tudhat.

 

 

Városi sziluett
Széchenyi Terv Plusz Interreg Kisfaludy Széchenyi2020