25. március 17. 13:46 hétfő (8 napja)
ESZTERGOM MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
HIRDETMÉNY
Óvodai körzetek
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83.§ (2) bekezdés b) pontja értelmében óvodába a gyermek a harmadik életévének betöltése után vehető fel.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (1) bekezdése értelmében a gyermek abban az évben, amelyben a harmadik életévét betölti, az óvodai nevelési év kezdő napjától (szeptember 1-jétől) napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.
A jelentkezés időpontja:
2025. április 23-24. 8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között
A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. A bölcsődébe járó gyermekek átvétele az óvodába nem történik automatikusan, ezért a bölcsődés gyermeket is be kell jelenteni az óvodába.
A felvételről az óvoda vezetője dönt, melyről a szülőt értesíti.
Aki a gyermeke felvételi határozatával nem ért egyet, 15 napon belül fellebbezéssel élhet,
melyet az óvoda vezetőjéhez kell benyújtani. A fellebbezésről az Esztergom Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Jegyzője dönt.
___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Esztergomi Angyalkert Óvoda
(Budai Nagy Antal utca 20.)
KOVÁCSI
Ady Endre utca, Árpád utca, Bartók Béla utca, Budapesti utca, Erzsébet királyné utca (a Kiss János vezérezredes úttól a Meszéna János utcáig), Csonka utca, Hősök tere (Kovácsi városrész felőli oldala), Kincses patak utca, Kiss János vezérezredes út (páros oldala), Kovácsi utca, Laposi dűlő, Meszéna János utca (páratlan oldal), Sugár út páros oldala (Ady Endre utcától a Meszéna János utcáig), Terézia utca (páratlan oldala, Ady Endre utcától a Meszéna János utcáig), Vágány köz, Virágos utca, Dorogi út (Kovácsi városrész felőli oldala)
KOVÁCSI LAKÓTELEP
AMP utca, Áchim András utca (Budai Nagy Antal utca és a Móricz Zsigmond utca közötti szakasza, valamint a bölcsőde és Tesco felőli teljes oldal), Bem tér, Budai Nagy Antal utca páratlan oldal, Dobogókői út páratlan oldal, Tesco körforgalomtól végig, Kertész utca, Mátyás király utca, Móricz Zsigmond utca páratlan oldal, Schleifer Mátyás utca (Budai Nagy Antal és a Móricz Zsigmond utca közötti szakasza), Schweidel József utca, Sugár út 1-3/c.
Esztergomi Aranyhegyi Óvoda
(Kaán út 5.)
ARANYHEGY
Aranyhegyi dűlő, Aranyhegyi lakópark, Aranyhegyi út, Babits Mihály út (Semmelweis utca alatti utcától végig), Bubik István utca, Einczinger Ferenc köz, Előhegy köz, Gesztenyés utca (Aranyhegy városrész felőli oldala), Hármas-szikla utca, Irányi Dániel utca, Irinyi János utca, Kaán út, Kálvin jános köz, Kökényes utca (Aranyhegy városrész felőli oldala), Kölcsey Ferenc utca (páratlan oldal), Magyary László utca, Meredek utca, Monteverdi utca, Petőfi Sándor utca (Babits Mihály út és Siszler út közötti szakasza a Kórház felőli oldalon), Pifkó Péter utca, Semmelweis utca, Siszler út (páros oldal), Szent Benedek utca, Szent János köz, Szent János-kúti út (Aranyhegy városrész felőli oldala), Szenttamás utca (Aranyhegy felé eső oldala a Bánomi áttörés kezdetéig), Víztorony utca
ÖRMÉNY
Attila utca (a városközpont felé eső oldala az Esze Tamás utcától a Lépcső utcáig), Bajcsy-Zsilinszky út (páratlan oldala a Vörösmarty utcától a Lépcső utcáig), Esze Tamás utca, Galamb utca, Imaház utca, Lépcső utca (Attila utca és Bajcsy Zsilinszky út között a volt Zsinagóga felőli oldala), Madách Imre út, Rákóczi tér (Bajcsy Zsilinszky út páratlan oldal, illetve Vörösmarty utca páros oldalára eső része), Szenttamás utca (Szenttamás városrész felőli oldala a kápolnától a Bánomi áttörésről a Szenttamás városrészre bekanyarodó útig), Vörösmarty utca (páros oldala)
LIBÁD
Basa utca (egy szakasza a Téglaház utca felőli oldal), Batthyány Lajos utca (Basa utca és Béke tér közötti szakaszának Szenttamás felőli oldala), Téglaház utca
SZENTTAMÁS
Álmos utca, Attila utca (Szenttamás hegy felőli oldala), Bajcsy-Zsilinszky út (páratlan oldala a Lépcső utcától a Batthyány Lajos utcáig), Bajnok utca, Basa utca (Szenttamás felőli oldala), Batthyány Lajos utca (Szenttamás felőli oldala), Bánfi Lukács út, Becket Tamás utca, Hegy-tető utca, Könyök utca, Lépcső utca (Attila utcától Szenttamás hegy felé vezető szakasza, valamint az Attila utcától a Török Ignác utca felé vezető szakaszának Szenttamás hegy felőli oldala), Nap utca, Perc utca, Szent Tamás kálvária lépcső, Szenttamás utca (a Bánomi áttörésről Szenttamás városrészbe kanyarodó úttól végig mindkét oldala), Török Ignác utca, Új utca, Vasvári Pál utca, Vécs Ottó köz
Esztergomi Bánomi Óvoda
(Bánomi lakótelep 37.)
BÁNOM
Basa utca (Béke tér felőli oldala), Bánomi lakótelep, Bánomi út páros oldala Basa utcától a Bocskoroskúti útig, Béke tér, Hild József utca, Kőrösy László utca, Martsa Alajos utca, Rudinai Molnár István utca, Vaskapui út (Kőrösy László utca Bánomi út közötti szakasza), Várfok utca
SZENTJÁNOSKÚT
Dr. Feichtinger Sándor utca, Bartikúti út, Bánomi dűlő, Bánomi lakópark, Bánomi út (Bal oldalon a Vaskapui út és Áfonyás utca közötti szakasza , jobb oldalon a Vaskapui út és a Dr. Feichtinger Sándor utca közötti szakasza), Bocskoroskút dűlő, Bocskoroskúti út, Boldog Özséb utca, Csengele utca, Dr. Bády István utca, Ferenczy Béni utca, Gesztenyés utca (Szentjánoskút városrész felé eső oldala), Gyurgyalag utca, Hajnal utca, Ipolyi Arnold utca, Kápolna utca, Keresztelő Szent János utca, Királyka utca, Királyszive utca, Kistói utca, Kökényes utca, Külső-Bánomi út, Szentjánoskút városrész felé eső oldala), Lippert József utca, Visegrádi út, Panoráma utca, Pillangó utca, Regiomontanus utca, Rezeda utca, Szabó Erna utca, Szent János-kúti út (Szentjánoskút városrész felé eső oldala), Szent János-kút dűlő, Vadrózsa utca, Vaskapu dűlő, Vaskapui út (Dobozi Mihály út és Bánomi út közötti szakaszának kivételével)
BÚBÁNATVÖLGY
Ákospalotai út, Fárikúti út (Visegrádi út és az Ákospalotai út közötti szakasza, valamint a Szamárhegy felőli oldal az Ákospalotai út és Fenyves út között), Fenyves út (a 11410, a 11411/3-6, valamint a 11412/1 helyrajzi számok felőli oldala), Halastó út, Őrtorony utca, Római út, Sás utca, Szarvaskői út, Visegrádi út (egy szakasza)
URKUTA
Aranyhalas utca, Dr. Feichtinger Sándor utca, Áfonyás utca (Szamárhegy felé eső oldala), Bartikút dűlő, Bánomi út (a Dr. Feichtinger Sándor utcától, valamint az Áfonyás utcától Szamárhegy felé haladó szakasza), Bokréta utca, Búbosbanka utca, Csendes utca, Csendesvölgy utca, Csoóri Sándor utca, Döbönkút utca,, Gyurgyalag dűlő, Dr. Feichtinger Sándor utca (Szamárhegy felé eső oldala), Holopkút dűlő, Juhász József utca, Dr. Jócsik Lajos utca, Eper út, Kettőspince sor, Kusztusi utca, Lombos utca, Visegrádi út, Partifecske utca, Szedres utca, Szép köz, Szépkilátás utca, Tallér utca, Vadvirág köz, Vadvirág utca, Zsellértag dűlő
ÁKOSPALOTA
Barátkút dűlő, Barátkúti utca, Cickafark utca, Cseresznyés út, Csókáskő út, Dédai utca, Fárikúti út (Ákospalotai úttól a Völgy útig, a tó felőli oldala, valamint a Völgy úttól végig), Kerektó dűlő, Nyaktekercs utca, Rétkert utca, Tas utca, Tündérkert utca, Völgy út (Tas utca, Zamárd út felé eső oldal), Vöröstölgy utca, Zamárd út
Esztergomi Belvárosi Óvoda
(Bottyán János utca 7.)
KIRÁLYI VÁROS
Angyal utca, Arany János utca (Széchenyi tér és Simor János utca közötti szakasza), Árok utca (páratlan oldal), Bottyán János utca, Eszperantó utca, Főapát utca, Hősök tere (városközpont felőli oldala), IV. Béla király utca , Jókai Mór utca (IV. Béla király utca és az Árok utca közötti szakasza), Kis Duna sétány (Lőrinc utca és az Árok utca közötti szakasza), Kossuth Lajos utca , Lőrinc utca (páros oldala), Magyar utca, Mikszáth Kálmán utca, Pór Antal tér, Simor János utca (páratlan oldal), Sissay köz, Széchenyi tér, Szent Miklós utca
PRÍMÁSSZIGET
Gesztenye fasor, Gőzhajó utca, Helischer József út, Nagy-Duna sétány, Serédi Jusztinián sétány, Táncsics Mihály utca, Testvérvárosok parkja
HÉVÍZ
Aradi vértanúk tere, Bajcsy-Zsilinszky út (páros oldala, Duna felőli oldala), Czuczor Gergely utca, Kis Duna sétány (Liszt Ferenc utca és Lőrinc utca közötti szakasza), Liszt Ferenc utca (páros oldala), Lőrinc utca (páratlan oldal), Malom utca, Rákóczi tér (Aradi vértanúk tere felé eső oldala, a Lőrinc utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között)
VÍZIVÁROS
Berényi Zsigmond utca, Erzsébet park, József Attila tér, Katona István utca, Kis Duna sétány (Mindszenty hercegprímás tér és Liszt Ferenc utca közötti szakasza), Liszt Ferenc utca (páratlan oldala), Mindszenty hercegprímás tér, Pázmány Péter utca
Belvárosi Óvoda pilisszentléleki csoportja
(Esztergom Pilisszentlélek, Pálosok utcája 8.)
Pilisszentlélek valamennyi utcája
Esztergomi Erzsébet Királyné Óvoda
(Erzsébet királyné utca 43.)
RIPÁRIA
Erzsébet királyné utca (Meszéna János utca és Terézia utca, Dobogókői út közötti szakasza), Meszéna János utca (páros oldala), Sugárút (páros oldala, Meszéna János utca és Dobogókői út közötti szakasza), Terézia utca (páratlan oldala, Meszéna János utca és Dobogókői út közötti szakasza)
KENDERES
Borzhegy dűlő, Cziglényi utca, Diófa utca, Diósvölgy dűlő, Diósvölgyi út, Dobogókői út (páros oldala, Mély úttól végig), Erdélyi völgy, Felső-Kenderes dűlő, Galagonyás út, Hidegvölgyi utca, Hosszúvölgy utca, Juhszalagos utca, Kateri dűlő, Kenderesi út, Kis-Ispitahegy dűlő, Lajtoskert utca, Malonyai pincesor, Mathiász János utca, Mély út (Kenderes városrész felé eső oldala), Mohácsy Mátyás köz, Öreg-kúria dűlő, Öregkúria utca, Sashegyi utca, Szarvashegyi út, Tölgyesi út, Világoshegy dűlő
CSALAMÁDÉ
Áchim András utca (Csalamádé városrész felé eső oldala a Móricz Zsigmond utcától a Dobogókői útig), Beatrix királyné utca, Dobogókői út (páratlan oldal 1. számtól a Tesco körforgalomig), Mátyás király utca (Sugár út és az Áchim András utca közötti szakasza), Móricz Zsigmond utca (páros oldala), Schleifer Mátyás utca (Móricz Zsigmond utca és a Dobogókői út közötti szakasza), Sugár út (páratlan oldala, 5. házszámtól végig a Dobogókői útig), Tompa Mihály utca
ÚJFALU
Cigánykút dűlő, dr. Gróh József utca, Dobogókői út (páros oldal, Kálvária út és Mély út közötti szakasza), Etter Jenő utca, Forrás út, Galagonyás köz, Jópásztor utca, Juliánus barát utca, Kálvária út, Kiskúria utca, Kőalja dűlő, Mély út (Kálvária hegy felé eső oldala), Petőfi Sándor utca (páros oldala, Siszler úttól a Kálvária útig), Rizling utca, Siszler út (páratlan oldala), Szent Orbán utca, Szlanka utca, Szőlőhegy utca, Temető utca
KOVÁCSI
Baross Gábor út (páratlan oldal, valamint páros oldala a Kiss János vezérezredes úttól az Ady Endre utcáig),
KOVÁCSI LAKÓTELEP
Baross Gábor út (páros oldal, a Sugár úttól az Áchim András utcáig), Budai Nagy Antal utca páros oldal
Esztergomi Kertvárosi Óvoda
(Esztergom Kertváros, Kolozsvári utca 18.)
KENYÉRMEZŐ
Bányai Kornél utca, Damjanich János út (Kenyérmező városrész felé eső oldala), Dobó István utca, Eperfa utca, Erkel Ferenc utca, Féja Géza utca, Gábor Áron utca, Határ utca, Hell József Károly utca, Kert utca, Hét vezér utca, Hőtáv utca, Jósika Miklós utca, Kenyérmező utca, Kinizsi Pál utca, Kőrösi Csoma Sándor utca, MÁV lakások telep, Méhesvölgyi utca, Mikes Kelemen utca, Németh László utca, Nixbród dűlő, Párkányi utca, Pozsonyi utca, Reptér utca, Retek utca, Sport utca, Székely Mihály utca, Technikum köz, Vízimalom utca, Víztároló utca, Wesselényi Miklós utca, Zágon utca, Zsemberi Berta utca
TÁBOR, SZALÉZI LAKÓPARK
Blaha Lujza utca, Bocskai István köz, Bocskai István sor, Czuczor János utca, Damjanich János út (Tábor városrész felé eső oldala), Démusz-villa utca, Dr. Niedermann Gyula utca, Eperjesi utca, Gárdonyi Géza utca, Gyep utca, Hajdú Sándor köz, Hegy utca, Henryk Feit utca, Homok utca, Jarosik Jakab utca, Kassai utca, Kesztölci út, Kolozsvári utca, Lengyel utca, Levente utca, Lőtér utca, Matus Gyula utca, Motorsport utca, Nyitrai utca, Öböl utca, Palatinus utca, Puskás Tivadar utca, Tó köz, Sátorkői utca, Schalkház Ferenc utca, Strázsa utca, Szalézi utca, Tábor utca, Temesvári utca, Tópart utca, Tüzér utca, Zsalazson utca
Esztergomi Honvéd Utcai Óvoda
(Honvéd utca 15-25.)
SZENTANNA
Arany János utca (Simor János utca és Petőfi Sándor utca közötti szakasza), Kölcsey Ferenc utca (páros oldala), Malonyai utca (páros oldala), Petőfi Sándor utca (a Vörösmarty utca és az Arany János utca között a teljes szakasz, az Arany János utcától a Malonyai utcáig a páratlan oldal), Rákóczi tér (a Simor János utca és a Petőfi Sándor utca közötti szakasz), Simor János utca (a páros oldal a Rákóczi tértől a Malonyai utcáig), Vörösmarty utca (páratlan oldal)
CSUTIMONOSTOR
Besze János utca, Honvéd utca, Láhner György utca, Malonyai utca (páratlan oldala), Petőfi Sándor utca (páratlan oldal, Malonyai utca és a Terézia utca közötti szakasza), Rozália utca, Simor János utca (páros oldal, a Malonyai utca és a Terézia utca közötti szakasza), Terézia utca (páros oldala)
Esztergomi Szentgyörgymezei Óvoda
(Rényi Rezső utca 3.)
VÁRNEGYED
Batthyány Lajos utca (Főiskola felőli oldala), Dobozi Mihály utca (a Szent István tér és az Iskola utca közötti szakasza), Dózsa György tér (a volt Gamesz előtti terület), Iskola utca, Kollégium köz (a kollégium felőli oldala), Majer István út, Papnevelde utca, Szent István tér, Vár utca (Szent István tér és a Kollégium köz közötti szakasza, a kollégium felőli oldalon), Vécsey Károly utca (a volt Gamesz előtti területe)
PETÉNY
Balassa Bálint utca (páros oldala a Dózsa György tértől a Fűzfa utcáig), Balassa köz, Bercsényi utca, Dózsa György köz, Dózsa György tér (Duna felé eső oldala), Fűzfa utca páros oldala, Horváth Géza sor, Molnár sor
SZENTGYÖRGYMEZŐ
48-as tér, Andrássy utca, Aulich Lajos utca, Bajóti Simon utca, Balassa Bálint utca páratlan oldala és a páros oldal 20. házszámtól végig, Barkóczy Ferenc utca, Bády Valér köz, Bátori Schulcz Bódog utca, Csillag tér, Dessewffy Arisztid utca, Dobozi Mihály utca páros oldala, Dózsa György tér (kivéve a Petény városrész felés eső oldala, valamint a volt Gamesz előtti területe), Fecske utca, Földműves utca, Fűzfa utca páratlan oldala, Garam utca, Géza fejedelem utca, Gizella királyné utca, Honvédtemető utca, Hunyadi János utca, Hunyadi köz, III. Béla király utca, Márai Sándor köz, Kiss Ernő utca, Klapka tér, Knézich Károly utca, Kollégium köz (Szentgyörgymező felé eső oldala), Kopácsy József utca, Kőrösy László utca páros oldala, Lakatos Judit utca, Leiningen Károly utca, Mattyasovszky utca, Nagy Sándor József utca, Oltósy Pál utca, Palkovics Károly utca, Rényi Rezső utca, Rimay János utca, Rozetti Lázár diák utca, Sánc utca, Széchy Dénes utca, Szent György utca, Szent Kinga utca, Szent Margit utca, Telegdy Csanád utca, Vaskapui út (Dobozi Mihály utca és Kőrösy László utca közötti szakasza), Vár köz, Vár utca (kivéve a kollégium melletti szakasza a Szent István tér és a Kollégium köz között), Vécsey Károly utca (kivéve a volt Gamesz előtti területe), Vitéz János utca
ZAMÁRD
Akácos utca, Alig utca, Almavirág utca, Árnyas utca, Árvahegyi út, Bagoly köz, Bagoly utca, Barackfás utca, Beszédes Sándor utca, Bíbor utca, Bíróréti utca, Bíróréti út, Borostyán köz, Bükkfa utca, Cinege utca, Csajkavirág utca, Csenkei út (Szamárhegy felé eső oldala), Dankhegy dűlő , Dunaköz utca, Fácán utca, Fakopáncs utca, Fenyves út, Harangvirág utca, Hársfa utca, Hegyalja utca, Helemba utca , Homok dűlő, Ibolya utca, Jázmin utca, Kapu köz, Kincses utca, Kosbor utca, Körtvélyes utca, Köves utca, Len utca, Margaréta utca, Meggyfás út, Nyárfaköz utca, Nyírfa köz , Orgona utca, Ökörszem utca, Szamárhegyi út, Szarvas köz, Százszorszép utca, Szilvafás utca, Tölgyfa utca, Vadlúd utca, Venyige utca, Visegrádi út (Csenkei úttól Búbánatvölgy határáig), Völgy út (Szamárhegy felé eső oldala), Vöröskői út, Zanót utca, Zsilip út
Esztergomi Zöld Óvoda
(Deák Ferenc utca 48.)
SZENTLÁZÁR
Csapási dűlő, Csatai Szabó János utca, Dorogi út (Szentlázár városrész felőli oldala), Kiss János vezérezredes út (páratlan oldala), Knorr János utca, Petz testvérek utca, Rudnay Sándor tér (Szent Anna templom), SZIM telep, Táti út (páros oldala), Vasas utca
SZENTPÁL
Árok utca (páros oldala), Bajor Ágost utca, Duna utca , Borbély Zoltán utca, Eötvös József utca, Gát köz, Kis Duna sétány (Árok utcától a Pöltenberg Ernő utcáig), Jókai Mór utca (Árok utca és Eötvös József utca közötti szakasza), Lázár Vilmos utca , Muskátli utca , Nefelejcs utca, Pöltenberg Ernő utca, Révész Béla utca, Rubik Ernő utca, Rudnay Sándor tér (Árok utca és a Táti út közötti szakasza), Szegfű utca , Szentkirály dűlő, Szentkirályi utca , Szentpál utca, Szérűskert utca, Tabán utca, Tartsay Vilmos utca , Táti út (páratlan oldala), Töltés utca, Töltések közötti dűlő, Verseghy Ferenc utca , Zsák utca, Zsolt Nándor utca
KIRÁLYI VÁROS
Deák Ferenc utca