21 órája
142 évvel ezelőtt, 1883. november 26-án Szekszárdon született Babits Mihály, a 20. századi magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. Bár életének első évtizedeit Tolnában, majd Pécsett és Budapesten töltötte, élete második felében Esztergom vált számára a megnyugvás, az alkotás és a visszavonulás helyévé. A Duna fölé magasodó bazilika városa – a magyar kereszténység bölcsője – sajátos, intellektuális és spirituális atmoszférájával inspirálta a költőt.
Gyermekkorától kezdve visszahúzódó, sokat olvasó, jó tanuló volt. A pécsi ciszterci gimnáziumban bontakozott ki irodalmi érdeklődése, itt nyert számos önképzőköri díjat. Budapesti egyetemi évei alatt került barátságba Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel – hármójuk neve később összeforrt a modern magyar irodalom megújításával.
1905 és 1911 között vidéki tanárként élt Baján, Szegeden és Fogarason. Ezekben az években fedezte fel az Alföld világát és Erdély hangulatát, miközben a Nyugat költőjeként egyre erősebb irodalmi szerepet kapott. A Holnap-antológia majd pedig a Nyugat révén országos ismertségre tett szert.
1920-as évek fordulópontot jelentettek Babits életében: Babits egyik Dante-fordításáért kapott díjat a tőzsdén megforgatva nagyobb összegre tett szert. Esztergomi barátai javasolták neki, hogy ebből az ő környékükön vásároljon házat. A 272 négyszögöles ingatlant, rajta az 1920-ban épült földszintes présházat Babits és felesége 1924. március 27-én vásárolták meg Toldezsán Istvánnétól, majd folyamatosan hozzáépítettek. Így alakultak ki az épület belső szinteltolódásai. Babits közel 60 műve született az előhegyi villában, a Nyugat több számát is előfordult, hogy ott szerkesztették Gellért Oszkárral. Egészen a költő haláláig töltötték benne nyaraikat. Török Sophie utoljára 1943 júniusában járt ott Einczinger Ferenccel. Az előhegyi ház csendje és panorámája mélyen beivódott Babits alkotói világába. A környezet nemcsak megnyugtatta, hanem inspirálta is – számos vers, esszé és műfordítás született az esztergomi nyarak alatt. A város légköre, a bazilika monumentalitása, a Duna örök mozgása különösen erős lelki hatással volt rá.
A Babits-ház ma emlékhelyként és irodalmi zarándokhelyként működik. Az esztergomiak számára Babits nem csupán költő, hanem a város kulturális örökségének része.
Esztergom büszkén őrzi Babits emlékét, aki a magyar kereszténység bölcsőjében találta meg azt az otthont, ahol a gondolatai legszabadabban szárnyalhattak.
DAL AZ ESZTERGOMI BAZILIKÁRÓL
Épen olyanok mint otthoni dombjaim:
alattam, fölöttem egy kis darab enyim.
Távolabb a város, és túlnan látszik a
szemközti dombról a komoly bazilika.
Hoc erat in votis... S ne jutna legalább
a jóknak annyi föld, hol megállhat a láb
nyugodtan és bölcsen, s kinyúlhat égig a
lélek, mint dómjával ott a bazilika?
Rossz föld, de megterem itt legalább a csend
virága, nyugtató lótuszom, s odalent
kertem az egész táj, hol óriás csiga
kétszarvú dómjával e bölcs bazilika.
De túl már cseh határ... Idegen katonák
s szuronyos szólamok szorítják a Dunát,
mely ma friss ér helyett zsibbasztó pántlika:
áldástalan nézi a hűs bazilika.
Egy kis darab enyim... De hát hol a mienk,
amit épúgy védjen a törvény és a rend?
Hogy bölcs nemzeteken bíró ököl s iga
legyen, miért hagyod, óh szent bazilika?
Ne bánd ma, lelkem! Itt fölülről egyhatár
minden; és kék és zöld, s szálló szem s gyors madár
tanítják, hogy nagy az Isten és kicsik a
nemzetek, és a Menny különb bazilika.
Óh ős Templom! azur architrávod alatt
tűrd és áldd meg ezt a csöndes fecskefalat.
Csönd van itt; csak egy-egy kocsi vagy talyiga
zörg föl a városból, s zeng a bazilika.
Mérföldjáró öreg csizmákban a vihar
erre toppan olykor szürke lábaival:
az se soká marad; elszáll és nincs hiba:
mint orgona után néma bazilika.
