Esztergom a Dunakanyar fővárosa logo

Beszámoló a Közgyűlés 2026. március 12. napján megtartott rendes üléséről

26. március 12. 14:31 csütörtök (4 napja)

2026. március 12-én megtartotta soron következő rendes ülését Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. Hernádi Ádám polgármester az ülés elején köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy az ülés törvényesen került összehívásra, azon megjelent a polgármester és 12 fő képviselő, nem vett részt az ülésen Simonné Cserép Krisztina képviselő, az ülés határozatképes.

A meghívóban szereplő napirendi pontok egy zárt ülésen tárgyalandó sürgősségi indítvánnyal egészült ki: Döntés Pro Urbe Esztergom kitüntető cím adományozásáról.

Az így kiegészített napirendi pontokat a képviselők egyhangúlag elfogadták, majd rátértek az első napirendi pont tárgyalására, melyben 13 igen szavazattal módosították Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének az ivóvíz, - és szennyvíz víziközmű-fejlesztés önerős megvalósításának önkormányzati támogatásáról szóló rendeletét. A korábbi előírásokkal szemben a rendelet hatálya a belterület helyett a város teljes közigazgatási területére is kiterjed, így minden érintett beruházó jogosulttá válhat a támogatás igénylésére.

 Ezt követően 12 igen, 1 tartózkodás mellett a Közgyűlés döntött Esztergom-Szamárhegy terület víziközmű-hálózathoz történő utólagos csatlakozás műszaki és pénzügyi feltételeiről, valamint az utólagos csatlakozásért fizetendő hozzájárulás mértékéről szóló rendelet felülvizsgálatáról. A jelenleg hatályos szabályozás Esztergom-Szamárhegy területére vonatkozik, azonban a város több további városrészében – Zamárd, Ákospalota, Urkuta, Búbánatvölgy és Szentjánoskút – is indokolttá vált a műszaki és pénzügyi feltételek egységes meghatározása. Mivel a jogszabályi keretek nem teszik lehetővé a rendelet címének módosítását, a Közgyűlés új rendelet megalkotásáról dönthetett, a jelenlegi rendelet hatályon kívül helyezése mellett. Az új szabályozás a meglévő előírások tartalmára épül, és a teljes érintett területre rögzíti az utólagos csatlakozás feltételeit. Majd szintén 12 igen, 1 tartózkodás ellenében arról döntöttek, hogy Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület részére 2026-ban is támogatást biztosít a város területi kötelezettségébe tartozó szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások – többek között a nappali melegedő, a családok átmeneti otthona, az időskorúak nappali ellátása és a támogató szolgáltatás – ellátásához.

A negyedik napirendi pondban a képviselők 10 igen, 3 tartózkodás mellett elfogadták a Gran Parkoló Kft. 2025. évi parkolási bevételeinek és kiadásainak elszámolását, ezt követően pedig egyhangúlag döntöttek Esztergom Megyei Jogú Város Településterve kidolgozásának elindításáról. A nyílt ülés utolsó napirendi pontjában a Közgyűlés egyhangúlag döntött a „KEHOP_PLUSZ-2.2.1-25 Zöld-kék infrastruktúra fejlesztések településeken” c.  felhívásra benyújtott pályázat támogatási szerződésének és a hozzá kapcsolódó dokumentumainak aláírásáról. A program célja a csapadék-elvezetési és vízmegtartási kihívások mérséklése természetalapú megoldásokkal, zöldinfrastruktúra-fejlesztésekkel és kapcsolódó ”szoft” tevékenységekkel. A projekt többek között esővízgyűjtési, vízvisszatartási, fenntartható csapadékvíz-kezelési és mikroklíma-javító beavatkozásokat tartalmaz. pályázat benyújtása megtörtént, a projekt 100%-os támogatási intenzitás mellett, önerő biztosítása nélkül valósítható meg.

Városi sziluett
Széchenyi Terv Plusz Interreg Kisfaludy Széchenyi2020