7 órája

2026. június 13-án délelőtt a szemerkélő eső dacára szép számmal gyűltek össze Esztergom főterén, ahol hivatalosan is átadták a felújított Városháza épületét. A rendezvény előtt Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere ünnepélyesen elhelyezte az időkapszulát, melybe a jelen lenyomatai kerültek:
10.00 órakor kezdetét vette az ünnepség, ahol Bánhidy Vajk, a Szent Antal Ferences Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese bemutatta a Városháza homlokzatának két új alkotását. Amikor a városházát tervezték, volt szó arról is, hogy elhelyeznek valahol két szobrot: Prudentia és Justitia főhomlokzatra szánt szobrai már nem készültek el, így a két szoborfülke üresen állt mostanáig, amikor is Hernádi Ádám polgármester és Steindl Balázs alpolgármester hivatalosan is leleplezték az Okosság és Igazságosság allegorikus alakjait. A szoborleleplezést követően az egybegyűltek hallhatták megszólalni a Városháza új, 25 harangból álló, két oktáv terjedelmű harangjátékát, amely a rekonstrukció egyik legkülönlegesebb és legkorszerűbb eleme. Ez a professzionálisan behangolt, C3 és C5 közötti hangterjedelmű, öntött harangbronzból készült hangszer rendkívül kompakt, finom és kiváló minőségű. Az automatizált, modern vezérlésű harangok mindegyike saját nevet kapott: tizenkét harang nevéről maguk az esztergomi polgárok dönthettek szavazás útján, míg a legutolsó, a huszonötödik harang Magyarország első városának, Esztergomnak a nevét viseli. A harangok származása is különleges és szimbolikus: az ausztriai Innsbruckban, a világhírű Grassmayr műhelyben öntötték őket. Ez a családi manufaktúra a világ legrégebbi, immár 16 generáció óta folyamatosan működő harangöntő üzeme – itt készült egyébként a Bazilika új, 770 kilogrammos harangja is. Az ünnepség kezdetén a jelenlévők az Ave Maria közismert dallamát hallgathatták meg. Ezt követően a harangjáték már a megszokott rendben, minden nap megtölti zenével Esztergom szívét. A harangjátékot dr. Török Csaba római katolikus plébános, Ágoston Csaba református lelkész, Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkésznő és Káplár Márton görögkatolikus parókus áldotta meg.
Ezt követően Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere lépett a pulpitushoz, és ismertette a beruházás legfontosabb eszmei és tárgyi paramétereit. Mint azt elmondta, a legutóbbi teljeskörű felújításra 1904-ben került sor, homlokzatának jelentősebb megújítása pedig 1958-ban történt meg. A mostani, 2023-ban indult felújítás során 301 db fa nyílászáró és 4 db történeti fém ajtólap újult meg, amiből 30 darabot restauráltak, 255 m3 beton épült be, 88 m3 fával erősítették meg a tetőszerkezetet, 51,5 km hosszúságban elektromos és gyengeáramú vezetékeket fektettek le, 6,5 km hosszúságban új gépészeti csövezések kerültek kialakításra, 3150 m2-nyi belső alapterületet újítottak fel, továbbá 2200 m2 padlás és gépészeti tetőterasz épült, valamint megújult az épület 630 m2-es udvara is, 1704 m2 terméspala és 809 m2 új cserép tetőfelület készült el, 2200 m2 homlokzati vakolat került fel, 3472 m2 homlokzati felületet festettek le a kutatások alapján feltárt eredeti történeti színekre. Mint azt a polgármester elmondta, a felújítás során nemcsak megőrizték, hanem gazdagították is épített örökségünket. Új élet költözött a belső udvarba és az árkádsor alá is, az épület újra azt hirdeti, amit a városunk közössége vallhat: tiszteljük a múltat és építjük a jövőt.
A hivatalos programot követően pedig a jelenlévőknek lehetőségük volt kívül-belül bejárni a most átadott épületet, melyre a jövőben, nyílt napok keretében is sor kerülhet majd.