4 órája
Pontosan tíz év telt el azóta, hogy 2016. szeptember 12-én, életének 87. évében elhunyt Csoóri Sándor a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, városunk Díszpolgára. Emléke előtt tisztelegve érdemes felidézni gazdag életművét és azt a mély szellemi örökséget, amelyet Magyarország kulturális életére hagyott.
Az életút és a költészet ereje
Csoóri Sándor 1930. február 3-án született a Fejér megyei Zámolyon. Parasztcsaládból származó gyökerei meghatározták egész pályáját; a népi kollégiumok eszmeisége és a magyar falu sorsa elválaszthatatlanul összefonódott írásaival. Költészetébe belenevelte a magyar Ugar és a modern világ feszültségeinek drámáját, versein keresztül pedig a magyar identitás, a szabadság és a felelősség kérdéseit kutatta. Művészetét számos rangos elismeréssel jutalmazták évtizedek alatt: kétszer kapta meg a József Attila-díjat (1954, 1970), átvehette a Herder-díjat (1981), a Kossuth-díjat (1990), majd 2012-ben a Kossuth-nagydíjat is. A neves alkotó szorosan kötődött a magyar történelem és kultúra kihelyezett szellemi központjaihoz, így Esztergomhoz is, amelynek 2015-ben lett a díszpolgára. Ezt a címet a városhoz való mély szellemi kötődése, valamint a magyar nemzeti kultúra gazdagításáért végzett évtizedes irodalmi munkássága elismeréseként kapta.
Kapcsolata Esztergommal
Dr. Balogh Júlia, a neves irodalmár özvegye tavaly így emlékezett vissza az esztergomi évekről városunk újságában: "Amikor Csoóri Sándor egy alkotó sarkot keresett maga számára az országban több ajánlattal is megkeresték a barátai. Volt, aki a Balaton partjára hívta volna, volt, aki a Mátrába, s Szállási Árpád, az orvosdoktor javasolta neki a bátyja, László földjei körüli eladásra szánt területet. Hogy mi ihlethette meg igazán? Bizonyára a történelmi táj, Balassi Bálint példája, a csönd, a túlpart folytonos emlékeztetése Trianonra és a nagy előd, a Poeta Doctus soha nem múló jelenléte. Úgy gondolom, ennyi elég volt a döntéshez egy magyar költőnek!
Mivel akkoriban én a Magyar Televízió szerkesztője voltam, később pedig a Juhász Gyula vezette Magyarságkutató Intézet munkatársa, csak a szabadnapjaim és a szabadságok idejét tudtam Esztergomban tölteni, természetesen Réka lányunk iskolai kötelezettségeit is figyelembe véve. De a nyarak végeláthatatlanok és örökre emlékezetesek maradtak! A kirándulásaink, a kerti munkák, a sok barát fogadása, a közös csönd és az örökre szóló, bennünket összekötő szellemi és érzelmi kapocs megélése – bizony, még síron túl is. Valamennyi érdeklődő, aki kívül áll az alkotói folyamatokon, arra kíváncsi, hogy egy ilyen legendás író hétköznapjai hogyan teltek és hogy hogyan élte meg magát az alkotás folyamatát? Természetesen úgy, mint bárki más a maga munkáját. Ha tehette itthon is, a dombok között is azt szerette, ha reggel korán – egy kávé elfogyasztása után – leülhetett az íróasztalához, és nekifogott írni vagy olvasni, jegyzetelni, vagy csak szöszmötölni bármivel, ami a keze ügyébe került. Ilyenkor egyedül szeretett lenni! Ekkoriban – az 1980-as évek derekának nyaraira gondolok – ő írta a maga verseit és prózáját vagy olvasott, én pedig lent a verandán a doktorimmal bíbelődtem – csöndben…"
