22. december 07. 12:50 szerda
A "Kincset Érő Közösség" tárlat az intézmény Közösségi Régészeti Programjában részt vevő önkéntesek előtt tiszteleg. A kezdeményezés 2017-ben indult munkacsoportként, mára már több mint 200 aktív tagja van, akik az ország minden tájegységéből képviseltetik magukat, korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül.
A Magyar Nemzeti Múzeum számára kiemelten fontos, hogy ne csak Budapesten legyen jelen, annak ellenére, hogy a központi épületünk a fővárosban található.
Kollégáik más múzeumokkal és településekkel szorosan együttműködve azon dolgoznak, hogy a régészeti leletek a feltárást követően mindenki számára látogathatóvá váljanak egy-egy kiállítás keretében.
Ez a tárlat arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen fontos az önkéntesek munkája a régész szakma számára.
A kiállításnak tehát kettős célja van: egyrészt szeretné bemutatni a Közösségi Régészeti program eredményeit, tehát egy rendkívül gazdag tárgyegyüttest, másrészt pedig egyfajta főhajtás az önkéntesek előtt. Köszönetnyilvánítás a hóban, fagyban, nyári kánikulában végzett áldozatos munkáért, hiszen a múzeum olyan leleteket köszönhet ennek a közösségnek, amelyek segítségük nélkül sosem kerültek volna elő, így az intézmény gyűjteményét sem gazdagítanák.
A kiállítás a terepmunka mellett az önkéntesek múzeumi életét is bemutatja: a látogatók bepillanthatnak a restaurálás folyamatába is.
Szeretettel ajánljuk a település lakóinak ezt a kiállítást, amelyet 2023 áprilisáig tekinthetnek meg.
December 17-én kurátori tárlatvezetés keretében is megtekinthető a kiállítás.