22. december 16. 08:00 péntek
A december a karácsony időszaka – már a hónap legelső napjaiban megkezdjük az ünnepre hangolódást. A várakozás egyik legemblematikusabb formája az adventi kalendárium. A hagyományos adventi naptár egy kartonból készített vékony dobozka, melyen 24 ablak jelzi a december 1-jétől karácsonyig fennmaradó 24 napot. Ha kinyitjuk az aznapi kis ablakot, kis csokoládéformát találunk benne. December 1-től 24-ig minden nap egyet nyithatunk ki a kis ablakokból, és egyet ehetünk meg a csokoládéból. De miről szól még az év utolsó hónapja? Ilyenkor egy kicsit számot vetünk önmagunkkal, visszatekintünk az elmúlt évünkre, felidézzük a szép és nehéz pillanatokat. Felkészítjük a lelkünket az új év befogadására.
Ahogy az egyén, úgy egy város életében is vannak fontos, meghatározó mérföldkövek: a monumentális beruházások mellett a mindennapok apróbb-cseprőbb történései gyakran az emlékezet homályába vesznek. Mi lehetne hát jobb alkalom felidézni az év eseményeit, mint az adventi időszak? Az Esztergom Újság ezzel a virtuális kalendáriummal kezdi meg az ünnepre hangolódást. Mától kezdve minden nap kinyitunk egy virtuális ablakot, melyen keresztül visszanézünk a 2022-es év eseményeire.
Nyissuk ki hát a tizenhatodik ablakot, és idézzük fel, miről írtunk az Esztergom Újságban augusztusban!
A szerepet nem játszani kell, hanem élni
Az esztergomi Várszínház idei évadának bazilika előtti nagyszínpados produkciója, egyben záró akkordja a Zsuffa Tünde azonos című regénye alapján készült Az Ég tartja a Földet című musical lesz. A darab betekintést nyújt a XIII. századi Európába az egyik legismertebb magyar szent életébe, akit már halála előtt szentként emlegettek. A musical azonban több, mint puszta életrajzi mű: cselszövések, gyilkosságok szövevényén át rajzolódik ki belőle Szent Erzsébet portréja. A darab jelentőségéről, a színjátszás komplexitásáról és a Várszínház jövőjéről is beszélgettünk Horányi László igazgatóval, akit II. András király szerepében láthatunk az augusztus 19-i előadáson.
- Véleménye szerint mitől olyan fontos és szerethető ez a mű?
- Többszörösen is hiánypótló előadás. Véleményem szerint kötelességünk a történelmi nagyjainkkal foglalkozni a színház nyelvén is. Ránk itt az esztergomi Várszínházban, a bazilika árnyékában, ezen az igencsak szakrális helyen ez az állítás különösen igaz. Egy színháznak mindig fontos szerepe van egy város életében: élénkíti a turizmust, a gazdaságot, erősíti az identitást. Ez utóbbi markáns jellemzője Az Ég tartja a Földet című darabnak. Szent Erzsébetről (aki a mi büszkeségünk, történelmünk egyik kimagasló személyisége) szinte alig tudunk valamit, méltatlanul keveset foglalkozunk vele. Régóta kellett volna már róla egy színdarab – ez a mostani előadás az aósságtörlesztésen túl egyben egy gesztus, egy főhajtás Erzsébet előtt.
Másfelől a musical nem magyar műfaj, hanem amerikai. Éppen ezért nagyon kevés olyan hazai darab van, ami mind cselekményében, mind színészi felhozatalában, mind pedig alkotóiban is hazai lenne. Mint már mondtam, a színház egyik feladata az identitáserősítés – a musical hazai dimenzióinak megtalálása éppen ezért kötelességünk. E tekintetben is hiánypótló Az Ég tartja a Földet. Nemcsak a remek színészi felhozatala miatt – akik nem egy társulat, ez a csapat erre az előadásra állt így össze –, hanem az alkotói miatt is: Zsuffa Tünde regénye igazán jól adaptálható volt színpadra, Lezsák Sándor nagyon jó szövegkönyvet és dalszövegeket írt hozzá, a Szikora Róbert által írt zenéket pedig Kiss Gábor remekül hangszerelte. És természetesen Cseke Péter rendező érdemei is elvitathatatlanok. Az ő általuk megteremtett világ hatása pedig elvitathatatlan. A katartikus élmény nem maradhat el.
Ezt igazolja az is, hogy 30 éves Várszínházas múltam során még soha nem fordult elő olyan, mint most: az augusztus 19-i előadásunkra már június közepén elfogytak a jegyek! Persze volt már olyan, hogy 1-2 héttel korábban teltházasak voltunk, de hogy 2 hónappal korábban elkelt volna az összes jegy – ez példa nélküli. Ez is azt mutatja, hogy nagy az igény az ilyen hiánypótló darabokra, éppen ezért bátorítok minden színházat arra, hogy több témájában, alkotóiban, szereplőiben is magyar vonatkozású darabot tűzzenek a repertoárjukra.
Van még egy harmadik aspektusa is, amiről fontos beszélnünk. Van ugyanis nekünk egy emblematikus és nagyszerű történelmi darabunk, az István a király. A mű érdemei és népszerűsége elvitathatatlan. Viszont van ennek a nagy népszerűségnek egy hátulütője: olyannyira centralizálva lett általa István, hogy – kis túlzással élve – ha megkérdezünk valakit arról, hogy említsen egy nagy történelmi alakunkat, akkor az első, akit mond, az Szent István királyunk. Mintha nála megállna a történelemtudat, II. Andrásról például – hogy a darabnál maradjunk – már csak igen kevesen tudjuk, hogy ténylegesen mennyire nagy király is volt. Sőt! Volt egy emlékezetes csatája, ahol is egy hatalmas, rendezett sereg élén vonult, és amikor az ellenség meglátta őket, egyszerűen visszavonult. Mit tett ekkor András? Semmit. Nem ment utánuk és – kihasználva jelentős túlerejét – semmisítette meg az ellenséges sereget, hanem tudomásul vette a győzelmet és hagyta őket futni. A történelem emiatt gyengekezű uralkodónak tartja. Valóban az lett volna? Nem inkább erkölcsi szilárdságról és józan ítélőképességről tett ezáltal tanúbizonyságot? A színház szerepe a kibillent történelemtudat helyretétele is.
- Elsősorban kiknek ajánlaná ezt a darabot?
- Ha tehetném, minden középiskolás diákkal megnézetném, nekik nagyon fontos lenne látniuk. De – pont, mint a Padlást – 9 és 99 éves kor között mindenkinek ajánlom.
- II. András király szerepében láthatjuk Önt ebben a darabban. Egészen más nézőként és szereplőként megélni egy darabot. Belülről nézve Ön hogyan viszonyul az Ég tartja a Földet-hez? Mennyire tartozik a kedvencei közé?
Nagyon szeretem. A próbák is remek hangulatban teltek. Fontosnak érzem, hogy helyrebillentsük a II. Andrásról kialakult képet. Fontos, hogy a nézők lássák, hogy ő egy érző, családjáért, gyermekeiért aggódó ember, aki rengeteget vívódik, hiszen uralkodóként felelősséget vállalt az országáért, népéért is. Márpedig hazája érdekében meg kell hoznia bizonyos döntéseket, melyek alkalmasint szembemennek a saját emberi, atyai érzéseivel.
- Milyen érzés – akár az Aranybulla 800. évfordulója apropója felől is nézve – belebújni II. András bőrébe?
- Röviden: jó! A színészet olyan, mint a szobrászat, csak itt maga a színész a kő és egyben a szobrász is. Egy-egy szerep felvétele sok gyötrődéssel jár, meg kell szenvedni azért, hogy a színpadon természetesnek tűnjön, amit játszunk. Az ember – ahogy a szobrász a követ – hozzátöri a lelkét ahhoz, akit alakít. Mert a szerepet nem játszani kell, hanem élni. És ez bizony egy nagyon gyötrelmes munka. II. András egy nagyon összetett karakter, fontos, hogy közvetíteni tudjam azokat az érzelmi dimenziókat, amik őt igazán naggyá teszik: gyengéd férj, szerető apa, de ha az országa érdekében az asztalra kell csapnia, akkor úgy odacsap, hogy az kettétörik. Mondják: a színészet 20% tehetség 80% szerencse. Én ezt nagyon igaznak tartom. A tehetség nem állandó, az idővel elmúlhat, nem is minden szerepnél tud előjönni, és itt jön a 80% szerencse, amit én nem is szerencsének, hanem sokkal inkább isteni gondviselésnek neveznék.
- Mennyire áll közel Önhöz ez a szerep? Mi okozott nehézséget a szerepében, mivel tudott könnyen azonosulni?
- Közel áll. Könnyen megtaláltam azokat a szálakat, amik segítettek abban, hogy tudjam őt alakítani. A nehézség inkább technikai jellegű: sokszor fordul elő, hogy prózai szövegeket zenei aláfestésre kell mondani. Ilyenkor a zene lejátszóról megy, ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő ütemben mondjam a szöveget, hogy az érzelmileg is és dinamikájában is passzoljon a zenéhez.
- Engedjen be minket egy kicsit a kulisszák mögé: a próbák során volt valami emlékezetes mozzanat, amit szívesen megosztana az olvasókkal?
- Rengeteg ilyen van. Próbák során gyakran előfordul, hogy a partner elfelejti a szövegét. Ilyenkor megpróbáljuk improvizálni az ő mondatait – na ebből szokott az kisülni, hogy amikor a szereplőnek sírnia kellene, a színésznek a nevetéstől potyognak a könnyei. Olyan is előfordult – és ez élesben, előadás közben történt –, hogy ugrottunk egy sort, és a partner leblokkolt, nem válaszolt, szóval visszamentem két mondatot, és újra, de más hangsúllyal tettem fel a kérdést – így olyan volt, mintha szándékosan nyomatékosítottam volna.
- Térjünk át egy kicsit magára a Várszínházra: milyennek látja az idei évadot eddig?
- A nyitó előadásunk az Isten komédiása volt, ami egy Szent Ferenc életéről szóló dráma. Nem vígjáték, nagyon is mély, filozofikus gondolatokat feszeget. Ennek ellenére a teltházas előadás végén mindenki állva tapsolt. Ez számomra nagyon meglepő, de legalább ennyire pozitív élmény volt. Ez is azt bizonyítja, hogy a morális kérdéseket felvillantó, a keresztény, nemzeti értékeket erősítő előadásokra nagy az igény. A záró előadásunkban pedig egy másik magyar szent, Erzsébet áll a középpontban. Nagyon érdekes keretes szerkezetet ad ez ennek az évadnak. A Szent Ferencről szóró darab egyik fő karaktere az az Ugolino bíboros, aki a Szent Erzsébetről szóló darab elején IX. Gergely pápa lesz, és akinek köszönhető mind Ferenc mind pedig Erzsébet szentté avatása. És ez nem tudatos szerkesztés elve volt – íme hát a 80% isteni gondviselés.
- Milyen tervei vannak a jövőre nézve a Várszínházzal kapcsolatban?
Vinni tovább ezt a tendenciát. A Várszínház már jó ideje szerepel Európa kultúr-térképén, ezt mindenképpen tovább kell erősíteni. Számos külföldi (vajdasági, erdélyi, pozsonyi) színész is játszik nálunk. Vannak, akik 2-3 évente jönnek csak el – az ő szemükön keresztül látszik igazán a saját fejlődésünk. Mi, akik része vagyunk a változásnak, gyakran észre se vesszük, mennyi mindent megtettünk már, sőt, sokszor azt érezzük, alig haladunk valamit, túl lassan, túl kis léptékben dolgozunk. És akkor eljön valaki, aki tényleg ritkán jár itt, és leesett állal néz, hogy itt meg mi történt? Érdekes és tanulságos ez.
A jövő évi nagyszínpados produkciónk is megvan már. A hely szellemisége miatt igyekszünk mindig valami szakrálisabb darabot választani, jövőre ez a vállalás abszolút sikernek mondható, ugyanis a Mária evangéliumát hozzuk el a nagyérdeműnek.
