23. január 12. 13:54 csütörtök
80 éve, 1943. január 12-én a szovjet csapatok támadást indítottak a Don-kanyarban, amelynek következtében a többszázezer fős II. magyar hadsereg óriási veszteségeket szenvedett.
A frontra kivonuló 207 ezer emberből álló hadseregnek a saját csapataik felszerelésében is voltak hiányosságaik, de a németek által ígért nehézfelszerelés és utánpótlás sem érkezett meg, vagyis cserben hagyták, majd utóvédként használták fel a magyar egységeket.
A szovjet 40. hadsereg 1943. január 12-én, mínusz 30-35 Celsius-fokos hidegben lendült támadásba az urivi hídfőtől kiindulva, és már aznap 8–12 kilométer mélyen beékelődött a magyar védelembe. Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a magyar hadsereget.
A keleti hadszíntérre kiküldendő hadsereg alakulatainak szervezése már 1942 februárjában elkezdődött. Egy, az 1941/42-ben érvényes hadrendben nem szereplő, gondos válogatással összeállított hadsereg mozgósítására került sor. 207 ezer fős személyi állományának összeállításánál a minisztertanács 1942. január 26-i határozatához igazodva a magyar hadvezetést az a cél vezérelte, hogy a 2. hadsereg emberállománya egyenlően terhelje az ország egész területét, valamint minél kisebb mértékben érintse a Honvédség szempontjából legértékesebb, legjobban kiképzett korosztályokat. Ennek megfelelően a hadszíntérre kivonuló sorállomány nem haladhatta meg a Honvédség egész sorállományának 20%-át, a mozgósított alakulatok tartalékállományuk felét vehették igénybe, s a fennmaradó hányadot 30–45 év közötti póttartalékosokkal egészítették ki. Ennek ellenére fegyverzeti-technikai viszonylatban megpróbálták a lehető legjobban felszerelni a kivonuló alakulatokat. Fegyverzetüket és felszerelésüket a Honvédség összes alakulatától egyenlően elvont anyagból és a német hadseregtől remélt kiegészítésekre hagyatkozva állították össze. A hátországban rendelkezésre álló teljes fegyvermennyiség csaknem felét megkapta a 2. hadsereg, s az ország gépjárműállományának is felét mozgósították részére. Bár az ígért német fegyverzeti és felszerelésbeli kiegészítések csak részben, főleg zsákmányanyagok átadása révén realizálódtak, mégis a Honvéd Vezérkar a Honvédség akkoriban legjobban felszerelt hadseregét küldte ki 1942 tavaszán a hadműveleti területre. A magyar politikai és katonai vezetés remélte, hogy a kiszállítandó alakulatok hadirészvétele nem húzódik el, s a gyorshadtesthez hasonlóan hamarosan leváltják.
A hosszú menetektől és a kezdeti harcoktól kimerült magyar alakulatokat a német gyorscsapatok felváltása után azonnal védelmi állásba rendelték a Don folyó mentén. A 2. hadsereg 200 km szélességben meghatározott védelmi vonalát mindössze 18 gyalogezrede szállhatta meg, ennélfogva a védelem mélységben történő kiépítésére és megfelelő tartalékok képzésére egyáltalán nem volt lehetőség. E cérnavékony védelmi vonalat csupán a harcoslétszám, kb. 80–90 ezer ember tartotta.
A Don mögé visszavonuló és a magyar hadsereg gyengéit hamar kitapasztaló szovjet csapatok 1942 augusztusától erőteljes támadásokat indítottak, hogy a folyó nyugati partján hídfőállásokat foglaljanak el. Ezen eredményes támadásaik középpontjába főleg az Uriv és Sztorozsevoje által határolt Don-szeglet, Scsucsje, Korotojak és Kosztyenki települések környéke került. Céljuk egy esetleges nagyobb szabású hadművelet kiinduló bázisainak megteremtése, illetve a közeli voronyezs–davidovkai vasútvonal oltalma volt.
1943. január 12-én a szovjet csapatok támadást indítottak a Don-kanyarban, amelynek következtében a többszázezer fős II. magyar hadsereg óriási veszteségeket szenvedett. A halottak száma mai napig ismeretlen, 90-100.000 fő közé teszik a becslések. A túlélők borzalmas hidegről, embertelen körülményekről számoltak be. Az áldozatok között esztergomiak is voltak. Emlékezzünk a hősökre!
forrás (kép és egyes szövegrészletek)
