23. április 16. 08:00 vasárnap
2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. Az első gettókat a következő településeken hozták létre: Beregszász, Felsővisó, Huszt, Kassa, Kisvárda, Máramarossziget, Mátészalka, Munkács, Nagyszőllős, Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, Técső, Ungvár.
Zsidó hitközösség Esztergomban
A városban az Árpád-kor óta folyamatosan nagyszámú zsidó közösség élt. Az okleveles források már 1050-ben említést tesznek a helyi zsinagógáról. Az 1800-as évek utolsó harmadában Esztergom környékén ásatásokat folytattak. Találtak egy emlék-követ, mely azóta a magyarországi kultúrtörténet fontos darabja. Az “esztergomi kő” feltételezhetően a polgári időszámítás szerinti harmadik században készült, s rajta a zsidóság legismertebb szimbóluma: a menóra. Bizonyítandó, ebben a térségben már akkor is éltek zsidók. A reformkorban Esztergom befogadott zsidó kereskedőket, iparosokat, akik templomot emeltek maguknak, majd a mai zsinagóga helyén 1858-ban egy újabb imaházat. Kereken harminc évvel később Lechner Ödön építész egy munkatársát, Baumhorn Lipótot bízták meg egy új zsinagóga megtervezésével. Baumhornnak ez volt az első önálló műve, mely egészen a második világháborúig rendeltetésszerűen üzemelt.
A legnagyobb sötétségben is mindig akad egy kis fény
1944 áprilisában tehát megkezdődött a zsidóság gettókba tömörítése. Esztergom polgármesterét, dr. Etter Jenőt is utasították, hogy városában is vezényelje egy meghatározott városrészbe, utcába a helyi „sárgacsillagos” lakosokat. Esztergomban ekkor közel 400 zsidó lakos élt 167 saját tulajdonú és 8 bérelt lakásban. A polgármester úgy kerülte meg az utasítást, hogy mindenkit a saját házában különített el, így tehát nem egy központi gettó került kialakításra. A központi rendelet értelmében a 10.000-nél kisebb lélekszámú közösségekből az ott élő zsidókat kötelesek voltak áttelepíteni a közeli városokba, így Etternek további 138 zsidót kellett a maga humánus módján gettó(k)ba költöztetnie.
Intézkedései miatt feljelentették a belügyminisztériumnál és a Gestapónál. 1944 júliusában megfosztották polgármesteri hivatalától, áthelyezték Máramarosszigetre polgármesternek, azonban ő ezt visszautasította, és nyugdíjba vonult. (Korábban lengyel menekültek bújtatásában is segédkezett.)
Emlékét ma egykori háza falán 3 nyelvű (magyar-lengyel-héber) emléktábla őrzi.
Az elkerülhetetlen vég
1944. május 11-én összeterelték az Esztergomban tartózkodó több mint 500 zsidót – férfit, nőt, időseket és gyerekeket -, akiket 2-3 csendőr kísért át a Kis-Duna parton lévő csendőrségre, ahol szisztematikusan ütlegelni kezdték az egyébként is rémült embereket. Másnap a párkányi és esztergomi vasútállomásokról vitték őket a komáromi erődben kialakított gyűjtőtáborba, ahonnan június közepén deportálták haláltáborokba a rabokat.
A több mint 500 Esztergomból elszállított tömegből alig 10 ember tért haza.
