23. augusztus 23. 11:23 szerda (11 hónapja)
973. Nagyon fontos évszám ez városunk életében – ha már az élet metaforát használjuk, akkor (maradva a költői kép adta lehetőségnél) tekinthetjük ezt Esztergom születésnapjának is. Ettől pedig különlegessé válik a 2023-as év, hiszen a születésnapokat illik megünnepelni. Az ünnepléshez pedig hozzátartozik egy kis nosztalgia is. Idézzük fel szeretett otthonunk 1050 évét közösen! Ebben a monumentális folyamatban pedig díszpolgárunk, dr. Prokopp Mária művészettörténész segít nekünk, szakmai szemmel vezet minket végig nagy múltú városunk történelmi útvesztőin, hogy sajátos perspektívába helyezze Esztergom 1050 évét.
dr. Prokopp Mária
Széchenyi-díjas és Magyar örökség-díjas magyar művészettörténész, az ELTE BTK professzor emeritája, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Esztergomban végezte, 1957-ben érettségizett. 1957–1962 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar művészettörténet–történelem szakán végezte tanulmányait. 1962-ben diplomát szerzett. Szakdolgozatát az esztergomi Várkápolna XIV. századi falképeiről írta. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja több ciklusban. 1976-tól a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Értesítő szerkesztő bizottsági tagja. A Péter András-Alapítvány és a Szent István-díj Alapítvány elnöke. 1967-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán doktorátust szerzett summa cum laude minősítéssel. 1976-tól a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa 1995-ben habilitált az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Munkásságát országosan is megannyi elismerésben részesítették:
A kezdetek
Ugorjunk egy nagyot vissza az időben, és nézzük meg, mi is történt pontosan 973-ban. Mária néni rögtön a beszélgetés elején leszögezi: nincs olyan oklevél, amiben szó lenne arról, hogy pontosan mikor is alapult meg Esztergom, egy dolog azonban bizonyos: 973-ban Géza Nagyfejedelem meghívást kapott a quedlinburgi birodalmi gyűlésre, - 17 évvel az augsburgi vereség után -, ahol jelen volt a cseh és a lengyel herceg is. Géza azonban személyesen nem vett részt a találkozón, követeket küldött, akik Esztergomból indultak I. Nagy Ottó császárhoz, hogy békét ajánljanak és hittérítőket kérjenek. Ennek hozományaként épült fel a várhegyen a Szent István vértanúról elnevezett templom – közvetlenül a fejedelem palotája mellett – ahol Istvánt már gyermekként megkeresztelték. Az egykori templom maradványait 200-évvel ezelőtt, a mai bazilika építésekor találták meg, helyén ma egy kőoltár áll.
Esztergom fontosságát tovább erősíti az a tény is, hogy itt, a Duna hatalmas folyamától övezve, a Kárpát-medence fejedelmi székhelyén született Vajk, aki a keresztségben az István nevet kapta. Géza ugyanis felismerte, hogy stratégiailag is előnyös helyen van városunk, továbbá több szempontból is ideális hely. Ne feledjük, hogy eleink ekkoriban még nomád állattenyésztéssel foglalkoztak, amihez a Duna és a Garam nagy segítséget nyújtott, így a város gazdaságilag is fontossá tudott válni,.– emlékeztetett minket a művészettörténész.
Géza tehát a római kereszténységet választotta, hittérítőket hozatott az országba, és Esztergomból elindult a magyar kereszténység születése. Ezt hagyta örökül Istvánnak, aki fejedelemből hamarosan, 1000 karácsonyán, az első királyunk lett, és aki erős kézzel össze tudta fogni az országot, ráadásul tovább növelte Esztergom stratégiai és gazdasági fontosságát is. A Várhegy alatt kialakult Királyi város fontos szerepet töltött be a korabeli kereskedelemben: árumegállító joggal rendelkezett, továbbá az uralkodó jövedelmeit is Esztergomba kellett beszolgáltatni az ispánoknak. Emellett itt kezdte meg működését Magyarország első – és egészen a XIII. századig egyetlen – pénzverdéje is. A gazdasági szerepe mellett tovább erősítette Esztergom egyházi funkcióját is: megalapította az esztergomi érsekséget, mely az általa szervezett 10 magyar püspökség feje lett. Többek között ezért is véli úgy dr. Prokopp Mária, hogy „Esztergom tisztel minden olyan települést – legyen az város vagy falu –, ahol Szent Istvánt tisztelik, mert Szent István mindenkié. Fontos, hogy Magyarország ebben legyen egységes.”
Művészettörténészi szemmel nézve az 1050 év legreprezentatívabb szimbólumának a Városalapító szobrát tekinti. A szobrot, melynek „nincsen arca, hanem ereje van, és pontosan tudja, hogy mit akar és merre akar menni. Ebben a szoborban egyszerre van jelen az erő és az akarat, továbbá a józan ész. Azok a tulajdonságok, melyek Szent István intézkedéseit is meghatározták. Ebben az alkotásban nagyon jól ki van fejezve mindaz, ami Esztergom - és általánosságban véve a magyarság – 1050 évét jellemzi: ha ezerszer el is buktunk, mégis mindig talpra álltunk.”
Nézzük meg egy kicsit közelebbről a szobrot
A Városalapító vitéz szobra 1980 óta áll a várhegyen. Története 51 évvel ezelőtt, 1972-ben kezdődött, amikor a város felkérte Vígh Tamást, hogy – részben az egy évvel később esedékes millenium okán – tervezzen egy ilyen nagy horderejű eseményhez méltó köztéri szobrot. Noha a tervekkel éppen csak, de kész lett határidőre, az alkotó súlyosan megbetegedett, így az 1:1 arányú gipszvázlat végül csak 1978-ban készült el, ám ez olyan meggyőzőre sikerült, hogy a bíráló zsűri meg is adta az engedélyt a szobor bronzba öntésére. Érdekesség, hogy Vígh először egy monumentális életfát tervezett az Erzsébet parkba, ám ezt – részben mérete, részben pedig a város abbéli kívánalma miatt, hogy mindenképpen figurális szobor legyen – végül elvetette, és így került tervbe a Városalapító vitéz. A szobor 1979-ben készült el, és 1980-ban avatták fel.
A 4,5 m magas bronz alkotás egy honfoglalást szimbolizáló beton szekéren áll. Az arc nélküli férfialak innen szúrja jobbjában tartott lándzsáját a földbe, ezzel megjelölvén az elfoglalt területet (ez a szimbolikus mozzanat a későbbiekben alapkőletétel formájában jelenik meg). Ennek a mozdulatnak ellenpólusaként a baljában tartott hatalmas pajzsot pedig felfelé emeli. Mivel a történelem homályába veszett annak a vitéznek a személye, aki először jelölte meg Esztergomot, így a szobor arctalan anonimitása egy roppant tudatos művész koncepció része. Mint minden kültéri szobrot, így ezt sem lehet pusztán önmagában nézni, környezetével együtt kell szemlélni. A vár régi tornyának felvonóhídjánál áll – mely helyet Molnár Péter építész választott neki – hátterében a vár bástyájával és – természetesen – a bazilikával.
Alig töltötte be „nagykorúságát” a szobor, mikor is 1999-ben a talpazata súlyosan megrongálódott. Több teória is született, hogy mi okozhatta a rongálódást, a legelterjedtebb nézet szerint villámcsapás áldozata lett. A lényeg azonban, hogy a szobor talpazata gyakorlatilag ketté tört. És így állt hosszú-hosszú évekig, míg végül 2018-ban helyreállították. A felújítást Baráz Tamás szobrászművész, a 2010-ben elhunyt eredeti alkotó, Vígh Tamás egykori tanítványa vezette.
