23. november 14. 08:04 kedd (8 hónapja)
Az Európai Hulladékcsökkentő Hét a fenntartható jövő érdekében 2009-ben indított kezdeményezés, mely ebben az évben ünnepli 15. évfordulóját.
A kezdeményezés célja a hulladékcsökkentés és a fenntarthatóság. Minden évben más és más aspektusa kerül fókuszba – 2023-ban ez a csomagolás. egy teljes héten keresztül lelkes önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a termékek újrafelhasználására, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.
A 2023. évi Hulladékcsökkentési Hét november 18-26. között kerül megrendezésre. Az Energiaügyi Minisztérium megbízásából idén az Energiastratégia Intézet tölti be az akcióhét magyarországi koordinátori szerepét és fogja össze országosan a programhoz csatlakozókat.
És hogy miért a csomagolás? Íme néhány elgondolkodtató – és egyben mélyen szomorú – adat:
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét nem véletlenül helyezi a fókuszt -a története során most második alkalommal- a csomagolással kapcsolatos kérdésekre. Először 2016-ban volt a fő hangsúly a témán, a helyzet azonban csak rosszabb lett, nem véletlenül van szükség minden ötletre és meglátásra azzal kapcsolatban, hogy a csomagolóanyagokkal hogyan tudunk spórolni, illetve hogyan tudjuk újrahasznosítani ezeket.