24. április 16. 08:55 kedd (14 napja)
50 év a közművelődésben, 20 év a Féjában
Újságunk áprilisi számában Tóth Tamással, a Féja Géza Közösségi Ház korábbi igazgatójával beszélgettünk!
Mint azt korábban már megírtuk, két évtized után átadta a stafétát a Féja Géza Közösségi Ház vezetője, február 3-a óta Nagy Anita tölti be a tisztséget. Az intézmény múltjáról, az ott eltöltött 20 év tapasztalatairól, legemlékezetesebb pillanatairól és jövőbeli terveiről kérdeztük Tóth Tamást, akitől rengeteget megtudtunk a kertvárosi Közösségi Ház életéről, működéséről. És egy dolgot bizton állíthatunk, Kedves Olvasó: az egykori intézményvezetőnek még bőven vannak tervek a tarsolyában!
- Először is ismerjük meg egy kicsit az intézmény múltját. Milyen volt a Féja, amikor átvette?
- 20 éve volt az első megjelenésem ott. Nyugodtan mondhatom, hogy amikor átvettem, tabula rasa volt. Abban az értelemben mindenképpen tiszta volt a tábla, hogy nem volt semmi negatív előélete az intézménynek. Tiszta lappal indulhattunk neki, és merőben más szemlélettel, mint amit az elődöm képviselt. Mikor az intézmény vezetője lettem, egyvalamit megfogadtam: az első időszakban nem a saját szívügyemet fogom előtérbe helyezni, hanem az első lépés az lesz, hogy felmérem, hogy az ottaniak mit szeretnek, mik az igényeik, és ehhez igazítom hozzá a közösségi ház programjait, rendezvényeit. Kertvárosnak tudniillik van egy nagyon sajátos arculata, amire rá kellett erősíteni, erre törekedtem, törekedtünk az évek során.
- Hogyan sikerült beilleszkednie az intézmény életébe? Hiszen nagyon más világból érkezett.
- Hosszú utat jártam be a Molothow-tól a közösségi házig. 50 éve dolgozom a közművelődésben, ebből 20 évet a Féjában. Nagyon szeretem a munkámat, ez mindig is így volt: rockklubbot alapítottam Esztergomban, vagy éppen életre hívtuk még anno a Zöldházban az Art Kinot, ahol kitanultam a mozigépészetet is. Emellett a másik nagy szenvedélyem a zene: a rock és a blues világából (némileg azzal együtt, hiszen hoztam magammal) csöppentem bele egy merőben más közegbe. Az első lépés az volt, hogy ebből a közegből kellett némiképp kilépnem. Megismerkedtem az itteni idősekkel (közülük is Vizi Pista bácsit emelném ki elsősorban, aki nagy hatással volt rám), akik nagyon közel kerültek hozzám. Megtanultam tőlük, hogy nem csak a fiatalság és a rock létezik a világon. Aztán ahogy teltek az évek, rájöttem, hogy az öregségnek is megvannak a maga szépségei, amiket fel kell fedezni – csak ehhez meg kell öregedni. De azért a két nagy szenvedélyem (a zene és a művelődsészervezés) végülis össze tudott találkozni a Féjában, hiszen számos olyan rendezvényünk, fellépőnk, előadónk volt, akiket abból a bizonyos másik világból hoztam magammal. A teljesség igénye nélkül ilyenek voltak: Hobó, Tihanyi-Tóth Csaba, Bornai Tibor, Török Ádám vagy épp Dinnyés József.
- Milyen változások történtek az évek során? Honnan hová jutott el a közösségi ház?
Először is a külső változásokat említeném, hiszen ez a legszembetűnőbb. Amikor oda kerültem, egy nagyon rossz állapotú ingatlan fogadott, melynek elkerülhetetlen és szükségszerű volt a felújítása. Az évek alatt számos alkalommal megújult az épület, a legutóbbi korszerűsítése épp nemrégiben fejeződött be. Elkészült a határoló szerkezetek hőszigetelése, kondenzációs kazán beépítése, napelemes rendszer telepítése és ehhez kapcsolódóan a tetőszerkezet megerősítése, melyben az Önkormányzat jelentős szerepet vállalt. De persze a szép külsőt meg kellett tölteni tartalommal is – művelődésszervezőként pedig ez a feladat rám hárult. Nagy előny, hogy már volt egy alapom, amire lehetett építkezni: személyes kapcsolatok, egyesületek, akiknek a közreműködésével egy nagyon erősen felfelé ívelő folyamat vette kezdetét. A legnehezebb időkben is meg tudtuk őrizni magunkat, programjainkat, rendezvényeinket. Szárnyalt az intézmény, úgy éreztem, a határ a csillagos ég. Fontos alapelvem, amelyhez mindig is tartottam magam: a siker sosem az én sikerem, hanem az előadóé, a kudarc viszont mindig az enyém. Ez segített abban, hogy a programjaink, rendezvényeink mindig a lehető legmagasabb színvonalon kerüljenek megrendezésre.
- Mesélne egy kicsit ezekről a programokról, rendezvényekről?
- Hol is kezdjem? Az évek során rengeteg rendszeresen megrendezésre kerülő programunk volt: legyen szó akár progresszív zenei fesztiválról, kempó vagy épp jóga táborról, épp úgy helyet kaptak nálunk, mint a rendszeresen vissza-visszatérő országos hírű művészek. Emellett fontos még megemlíteni a felvidéki kapcsolatrendszerünket is, ami kiépült. Felvettük ugyanis a kapcsolatot a magyar tannyelvű felvidéki alapiskolákkal, meglátogattuk őket, előadásokat, programokat tartottunk nekik. Mindig nagyon pozitív visszajelzések érkeztek. Emellett életre hívtuk a Komárom-Esztergom Vármegyei Fotópályázatot, mely egyszerre volt verseny, kiállítás és workshop is. Ez is egy nagyon sikeres kezdeményezésünk, sokan jelentkeztek rá, nem egy díjnyertes fotós indult a Féjából. Vannak, akik versenyzőből lettek zsűritagok. Ezt is nagyon szerették, szeretik az emberek. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az intézményt politika és ideológiamentesen üzemeltettem, bárki számára nyitva állt – és nyitva áll ma is. Úgy gondolom, hogy szociális szempontból is példaértékű a Féja: az itteni idősek klubjának az énekkara szintén említésre méltó még. Heti rendszerességgel próbálnak – zenekari kíséret mellett, ami rendkívüli lehetőség számukra a lelki feltöltődésre és a tanulásra is. És akkor ott van még a helytörténeti kiállításunk is. Páratlan és egyedülálló története van Kertvárosnak, Wagenhoffer Vilmos és Koditek Pál pedig komplex, átfogó előadásokkal gazdagította a helyiek tudását. Egy szó, mint száz: szárnyaltunk. Ténylegesen azt éreztem, hogy a határ a csillagos ég. Aztán jött a világjárvány, ami minket is nagyon megviselt. Nemcsak az elmaradt rendezvények és bezárt intézet adott okot a bánatra. Ennél sokkal nagyobb tragédia az, hogy az újranyitást követően sok ismerős arccal már nem találkozhattunk.
- Hogyan vészelte át az intézmény a Covid-időszakot? Mi történt utána?
- Tényleg igaz az a mondás, hogy más lett az életünk a Covid után. Mi az elsők között nyitottunk ki újra, és elmondhatom: sikeresen újrapozícionáltuk magunkat, amiben Anitának is jelentős szerepe van. A XXI. század kihívásai nagy lendületet adtak számunkra. Vannak ugyan megtorpanások, de mindig megyünk tovább. A veszteségek helyére új dolgokat hoztunk. Ezalatt a 20 év alatt megtanultam, hogy ma már egy intézményvezetőnek több lábon kell állnia, el kell sajátítani egy gazdasági gondolkodásmódot is. Többek között ezért is gondolom azt, hogy Anita jó vezető lesz.
- Ha egy emléket kellene felidéznie, melyik volt a kedvenc pillanata az elmúlt 20 évből?
- Egyértelműen a rendhagyó Illés-kiállítás. Ez úgy kezdődött, hogy Zoltai Lajos felkeresett, hogy van neki egy elég nagy Illés-plakát gyűjteménye. De nem a hivatalos plakátok. Ő ugyanis a Műegyetemre járt, és a Várban működött egy Illés-klub. A koncertek ott is plakátokkal voltak meghirdetve, de azok alternatív plakátok voltak, egyedi darabok. Ő pedig mindegyikből elrakott egy-egy darabot. Ebből pedig a Féjában rendeztünk egy kiállítást. A megnyitóra eljött Szörényi is, valamint Jenei Szilveszter is, aki a Kormorán Memory Banddel adott elő egy koncertet. A kiállítást is úgy rendeztük be, hogy Illés-logókon lehetett bejönni. De ami igazán különlegessé és emlékezetessé tette számomra az estet, az az volt, hogy miután vége lett a hivatalos rendezvénynek, Szörényi az öltözőben elővette a Szörényi-pincészet borát, és éjszakába nyúlóan beszélgettünk azokkal, akik még ott maradtak. Egész kiskorom óta felnézek Szörényire, így ez az emlék nagyon meghatározó nekem. Ráadásul ő azóta se volt a Közösségi Házban, így ez az esemény egyszeri és megismételhetetlen. Amitől még különlegesebb.
- Mik a tervei a jövőre vonatkozóan?
- Ha a Jóisten megengedi, akkor még adnék magamnak 5-8 évet, amikor tisztán a szakmával foglalkozhatok, kiélvezve annak minden szépségét. Amikor valóban kulturális menedzserként dolgozhatok. És kifejezetten Kertvárosban szeretnék tevékenykedni. Ez ugyanis egy nagyon értékes településrész: olyan, mint egy üvegház. Védelmet nyújt, és biztosítja a továbbfejlődést. Szerintem ez az egyik legizgalmasabb színfoltja Esztergomnak. Egyelőre támogatom Anitát, hiszen a kapcsolati tőkémet még jól tudjuk hasznosítani, valamint a kommunikációs feladatokat is ellátom, de aztán idővel szép lassan háttérbe húzódok, hogy aztán tényleg azzal foglalkozhassak, ami az első számú szenvedélyem. És van még egy nagyon fontos dolog: Esztergom moziért kiált. Már említettem, hogy anno a Zöldházban dolgoztunk az Art Kino-n. A Féjában is dolgozunk azon, hogy legalább egy filmklubbunk legyen, a terveink között szerepel a Féja-filmklub újraindítása.
