Esztergom a Dunakanyar fővárosa logo
Véradók Világnapja

Véradók Világnapja

24. június 14. 12:17 péntek (36 napja)

Június 14-e a Véradók Világnapja. Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közösen köszönti a véradókat, akik önzetlenségükkel hozzájárulnak a betegek gyógyulásához. A szervezetek együttműködésének köszönhetően egész évben megfelelő mennyiségű vérkészlet áll rendelkezésre hazánkban, amelyhez a véradók jócselekedete nélkülözhetetlen.

A korábbi évekhez hasonlóan a jeles nap alkalmából idén egy vérszilva facsemetét ültetett a két szervezet közösen Veszprém belvárosában, amivel az önkéntes véradók megbecsülése mellett cél, hogy felhívja a figyelmet a véradás fontosságára, valamint környezetünk védelmére, szépítésére.

2024. egy különleges év, hiszen három kerek jubileum is fűződik véradáshoz; idén két évtizede, hogy június 14-én ünnepeljük véradók világnapját, a Magyar Vöröskereszt immár 85 éve felel toborzásáért hazánkban, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) pedig idén ünnepli az első klinikai véradó szolgálat és az első magyar vérdepó megalapításának 100. évfordulóját.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója a jeles nap alkalmából egyebek közt kiemelte: „Az immár hagyományos faültetés egy szép gesztus, ezzel is köszönetet mondunk valamennyi önkéntes donornak, akiknek a véradása kiemelkedő fontosságú. Folyamatosan törődnünk kell a véradóközösség tagjaival, hogy hosszú távon megnyerjük őket ennek a kiemelkedő, nemes társadalmi ügynek. Június 14-e a figyelemfelhívás és a köszönetnyilvánítás napja.”

Az OVSz részéről Szabó-Sipos Barnabás elmondta: „Véradás nagyköveteként azt kell mondanom, hogy a véradás során abban az élményben lehet részünk, hogy egy olyan közösség részévé válunk, ahol ismeretlenül is családtagokká válhatunk.”

A Véradók Világnapjáról

Négy nemzetközi szervezet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC), a Véradó Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (IFBDO) és a Nemzetközi Vérátömlesztési Társaság (ISBT) tartotta meg elsőként a Véradók Világnapját 2004. június 14-én. 1868-ban ezen a napon született Karl Landsteiner osztrák-magyar Nobel-díjas tudós, az AB0 vércsoportok felfedezője. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet véradás fontosságára, a biztonságos vérkészítmények szükségességére, valamint a donorok iránti elismerés és hála kifejezése.

Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt az ország legnagyobb humanitárius szervezete. Nemzetközi szervezet tagjaként 1881 óta tevékenykedik hazánkban, meghatározó szereplő többek között a magyar szociális ellátásban, katasztrófahelyzetek kezelésében és helyreállításban, a menekültek ellátásában. Mindezek mellett Magyarországon a Magyar Vöröskereszt együttműködik az önkéntes véradók toborzásában és véradóalkalmak szervezésében több mint 80 éve.

www.voroskereszt.hu

Országos Vérellátó Szolgálat

Az Országos Vérellátó Szolgálat jelenlegi szervezeti formájában 2000. július 1-jén jött létre. Állami szervezetként fő feladatai közé tartozik, hogy az ország egész területén biztosítsa a vérellátás tervezését, szervezését és az egészségügyi intézmények vérkészítményekkel való ellátását, a szervfelajánlások központi szervezését és a kapcsolódó mentési feladatokat. Emellett működteti a Központi Várólistát, a Magyar Őssejtdonor Regisztert, továbbá szűrővizsgálatokat és transzplantációs immungenetikai vizsgálatokat végez.

Városi sziluett
Széchenyi Terv Plusz Interreg Kisfaludy Széchenyi2020