Vármúzeum

A vár története

Esztergomot ma is kellemessé és városiassá tevő elemek a római kortól kezdve állandóan lakókat vonzottak erre a Kelet- és Közép-Európa között közlekedő kereskedők útvonalán mindig kikerülhetetlen helyre. Piacáról már a korai középkorban megemlékeznek a Regensburg és Prága felé tartó arab kereskedők, s helyzete, jelentősége magától értetődővé tette, hogy a honfoglaló magyarság fejedelmi törzse igényt tartson rá. Ez időtől veszi kezdetét a Várhegy mindmáig folyamatos történelme, amely mintegy magába sűríti Magyarország történelmét is.

971 táján került a fejedelmi trónra Géza, aki az esztergomi várhegyet választotta szálláshelyéül. Itt született István király. A fejedelmi vár első temploma a Szent István protomártír templom lehetett, amely a Passauból érkezett térítők tevékenységére vezethető vissza.

István Király idején a vár a király legfontosabb székhelyévé válik.

A XI. század első évtizedében, a magyar egyházszervezet kialakításakor az érsek székhelyül ugyancsak az esztergomi várat, a várhegy északi részét kapja. Szent Adalbert tiszteletére bizonyára már 1010 táján épülni kezd az első székesegyház. István király életében fontos diplomáciai és belpolitikai intézkedések színhelye volt a vár.

Könyves Kálmán idejétől kezdve, a XII. század végéig Esztergom jelentősége ismét megnő, állandóan királyi székhelyként szerepel. 1147-ben itt fogadja II. Géza a keresztes haddal a Szentföldre tartó

III. Konrád német császárt és VII. Lajos francia királyt.

1189-ben, III. Béla uralkodása idején, ugyancsak a Szentföldre tartva, I. (Barbarossa) Frigyes német császár vonul át Esztergomon.

A XII. század folyamán újjáépült a Szent Adalbert-székesegyház. A templom nyugati részét ezután építették: főkapuja, a Porta Speciosa 1183, Jób érsek hivatalba lépése és 1196, III. Béla halálának éve között készült el. III. Béla idején újjáépült a királyi palota.

1198-ban Imre király lemond a várról az érsek javára. Ekkor indul meg az a folyamat, amelynek során Esztergom királyi székhelyből érseki várossá alakul.

1241-42-ben a spanyol Simon ispán sikeresen tartotta magát a királyi várban, miközben a tatárok a királyi várost elpusztították. Ennek nyomán 1249-ben IV. Béla egy időre a várhegy jól védhetőnek bizonyult falai közé telepíti a királyi város polgárságát, ugyanekkor végleg lemond a királyi palota használatáról az érsek javára.

A XIV. század elején az Árpád-ház kihalása után bekövetkezett trónutódlási harcokban és az oligarcháktól a vár is sokat szenvedett.

1301-ben Németújvári Iván bán foglalta el.

1304-ben Vencel cseh király vette be ostrommal, fosztotta ki és tartotta egészen 1307-ig.

A várhegy épületeit nagy károk érték e viszontagságok során, s maga a Szent Adalbert-székesegyház is csak Telegdi Csanád érsekségének (1330-1349) kezdetén állt közel a befejezéshez.

1403-ban Zsigmond király, 1440-ben I. Ulászló ismét ostrommal vette be a várat, amit nyilván újabb építkezések követtek.

1450-53 között Széchy Dénes érsek (1450-1464) építtette újjá a székesegyházat, majd utóda, Vitéz János (1465-1472) kezdte meg a reneszánsz érseki palota kiépítését a középkori királyi palota átalakításával. Bonfini történeti műve szerint “a várban tágas ebédlőtermet emelt, az ebédlőterem előtt pedig vörös márványból fenséges, emeletes folyosót építtetett. Az ebédlőterem végéhez a Sibillák csúcsíves boltozatú szentélyét csatoltatta, ahol valamennyi Sibillát megszámlálhatjuk.

Az ebédlőteremben nemcsak sorban valamennyi magyar király, hanem szittya őseik is láthatók. Továbbá csináltatott melegvizű és hideg fürdőket, meg kettős kertet, melyet tornácokkal ékesített, felül pedig folyosóval koronázott. Ezek között pedig a sziklánál kerek tornyot emelt, melyet különféle termekre és szobákra osztottak, fent pedig változatos ablakok díszítettek, s amelyben kápolnáról is gondoskodott. Majdnem mindig itt lakott maga is, mert ez a Duna fölé emelkedvén, kellemes kilátást és a kertektől eredő gyönyörűséget nyújtott, a hely pedig bölcselkedésre és szemlélődésre felettébb alkalmas.”

Estei Hyppolit (1487-1497) érseksége idején, majd az özvegy királyné, Beatrix beköltözésekor tovább folyik a reneszánsz palota építkezése, amelyet Bakócz Tamás (1497-1521) és Szathmáry György (1521-1524) érsek is folytat. A mohácsi vész után alapvetően megváltozik az esztergomi vár jellege: ha eddig a reneszánsz székhely kialakítása volt a cél, most az erődítési munkák válnak egyre sürgetőbbé.

1543-ban a vár a török kezére került.

1595-ben a királyi seregek visszaveszik a várat, amely 1605-ben ismét török kézre kerül.

Valószínűleg ekkor töltötték fel földdel a királyi palota helyiségeit. 1683-ban a töröktől való visszafoglalás után, majd nem sokkal később 1706-ban, amikor Rákóczi kurucai veszik be, újabb ostromokat szenved a vár.

1761-ben Mária Terézia visszaadja a várat Barkóczy Ferenc érseknek (1761-1765). Azonnal nagyszabású tervek készülnek a várhegyen felépítendő barokk főpapi rezidencia számára, s megindulnak az első romeltakarító munkálatok. A középkori épületmaradványok nagy részét ekkor bontják el. Rudnay Sándor érsek (1819-1831) idején kezdik el a mai székesegyház épületét.

1934-1938 között került sor a királyi palota romjainak feltárására.

Az ásatás Lepold Antal kanonok és Gerevich Tibor professzor irányításával folyt, s a még napjainkban is példamutatónak számító helyreállítást a Műemlékek Országos Bizottságának építésze, Lux Géza végezte. Újabb feltárásokra és helyreállításra az 1960-as években került sor.