Az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2023. december 22-én (pénteken) és 2024. január 2-án (kedden) technikai okok miatt zárva tart.
Esztergom Megyei Jogú Város egész területén a parkolás 2023. december 20-tól 2024. január 5-ig ingyenes.
2024.01.02-től a 9-es körzetben (dr. Baumann Marcell) a rendelési idő az alábbiak szerint módosul.
December 13-án délután a Suzuki Aréna Rendezvényterében tartották meg az „Esztergom Megyei Jogú Város jó tanulója-jó sportolója” pályázat díjkiosztó ünnepségét, ahol városunk kimagasló tanulmányi eredményeket és sportolói sikereket elérő diákjai vehették át a rangos elismerést.
Melyiket válasszuk? Milyen szempontokat vegyünk figyelembe vásárlás során? Ha a dekoratív funkció mellett fontos számunkra a környezetünk védelme is, még több kérdés merül fel. Szakértők bevonásával most összeállítottunk Önöknek egy kisokost, melyben igyekeztünk minden kérdésre választ találni!
December 13-án – hagyományteremtő szándékkal – rendezte meg a Zöld Óvoda a „II. Adventi Koncert óvodásoknak” elnevezésű műsorát a Szent Anna templomban.
Tájékoztatás az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2023. évi igazgatási szünetéről.
2023.12.14. csütörtöktől a Bem téren, az úttest és a kerékpárút kereszteződésénél új forgalmi rend lép életbe.
2023.12.12-én kedden a Gőzhajó utca páros oldalán, a Nagy Duna sétány útkereszteződése és a Szent Miklós híd közötti útszakaszon megállási tilalom került bevezetésre, amely kiterjed az útpadkán történő megállásra is.
2023. december 13-án a Suzuki Aréna Pézsa Tibor rendezvénytermében tartotta meg Esztergom Megyei Jogú Város jó tanuló-jó sportoló pályázatának díjkiosztóját. A rendezvényen került sort továbbá két kitüntető cím, a Korányi József-díj „Esztergom Sportjáért”, valamint a Dr. Jócsik Lajos-díj „Esztergom Tiszta, Zöld Környezetéért” díjak átadására is.
A Csenkei út, Meggyfás utca és Völgy utca közötti szakaszán ivó-, szennyvízhálózat építésére kerül sor, melynek munkálatai hamarosan megkezdődnek.
Újságunk júliusban megjelent számában megismerkedhettünk a Dr. Jócsik Lajos-díjas Szemétirtókkal!
Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan elrendelt hőségriasztást...
A földi kémiai védekezés 2024. július 23-án a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatalban 2024. július 17-én...
Az 1. számú gyermekháziorvosi körzet júliusi rendelése
2024. július 11-én, 12-én és 13-án a hirdetményen szereplő Z72–es vonatok a Vasúttörténeti Parkban...
2024. július 07-én (vasárnap) 00.00 órától 2024. július 12-én (péntek) 24.00 óráig III. fokú...
Közterületen észlelt szabálysértések, közterületi problémák esetén, továbbá közbiztonsággal kapcsolatos...
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés...
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet komposztálás ingatlanon belüli hasznosítására.