A földszintes, héttengelyes klasszicista lakóház 1840 körül épült. A két-két félpillérrel kísért, széles nyílású, nagyméretű kapun még az eredeti biedermeier kapuszárnyak láthatók.
Az elegáns, kétszintes barokk lakóház középkori alapokra épült a 18. sz. első felében.
A lakóházat egy gótikus pince fölé emelték, az épület is középkori alapokon áll. Első tulajdonosa 1733-ban Czott András.
Középkori alapokon áll a kétszintes barokk épület, amely fő homlokzatával a főteret és a néhai Buda (ma Kossuth Lajos) utcát összekötő egykori utcácskára tekint.
A két térre és egy utcára tekintő sarokház a belváros hangsúlyos épülete.
A főtérre és a Kossuth Lajos utcára tekintő lakóház helyén már 1721-ben egy barokk épület állt.
A fő nézetével a Rákóczi térre tekintő ún. Szerecsen-ház 1955 és 1956 között épült három, a 2. világháborúban bombázás áldozatául esett lakóház helyén.
Tindler Ignácz szenttamási cipész mester 1894-ben az Esztergom Megyei Katolikus Legényegylet vezetőségének tagjaként látta el a pénztárosi feladatokat. (Az egylet elnöke Dr. Prohászka Ottokár, a királyi város plébániájának káplánja, a későbbi székesfehérvári püspök volt.)
Esztergom történelmi városrésze, a Királyi város a XI. században alakult ki. Itt éltek egykor a királyi szolgáló népek, valamint a város leggazdagabb polgárai. Itt működött a városháza, a nagy piactér és a pénzverő kamara háza.
Az esztergomi Bazilika Magyarország legnagyobb temploma. Az esztergomi Várhegy emblematikus épülete, a köznyelvben Esztergomi Bazilikaként ismert főszékesegyház, Magyarország rangban első temploma. A főhomlokzaton olvasható CAPUT, MATER ET MAGISTRA ECCLESIARUM HUNGARIAE felirat is erre utal: Feje, Anyja és Tanítója a Magyar Egyházaknak.
Esztergom és a város közepén álló Várhegy páratlan adottságaival, folyamatosan az európai mozgalmak és a történelmi események fő áramlatainak sodrába került.
A testvérvárosi szerződés aláírására 1991-ben került sor, bár enélkül is ezer szállal kötődik egymáshoz a két település.
A hagyományok szerint idén is megtartották Esztergomban a búzaszentelés szertartását.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2026. április 27-én megkezdődnek a felújítási munkálatok a Vécs...
A Rendőrség Napja alkalmából a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tatán rendezett...
A mai napon, 2026. április 16.-án kihirdetem a következő rendeletet: Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata...
Április 18-án (szombaton) az ellátás 8:00 és 14:00 óra között lesz elérhető
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot és az érintett közlekedőket, hogy 2026. április 13-án (hétfőn)...
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy megkezdjük Esztergom Megyei Jogú Város közterületin lévő...
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Batthyány Lajos utcán és a Basa utcán (Batthyány L. utca és...
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Víztorony utcában útfelújítási munkálatokra kerül sor.
2026. április 13-án (hétfőn) az ANYAKÖNYVVEZETŐK ügyfélfogadása technikai okok miatt elmarad. Kérjük szíves...