MCC Feszt: Ismét hangot adunk a tehetségnek
Az ICOMOS 1983-ban határozta el, hogy meghirdeti a műemlékek világnapját, hogy ezáltal is felhívja a figyelmet a műemlékvédelem fontosságára, lehetőségeire és szükségességére.
2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Vándorkiállítás Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából
„Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit. Minden völgy betöltetik, és minden hegy és domb megalacsonyíttatik, és a kanyarok egyenesekké lesznek, és a göröngyök sima úttá.” (Lk. 3, 4-5)
Április – Szent György hava, a tavasz első hónapja. A természet a virágba borult fák ezernyi színével és a visszatért madarak szelíd énekével köszönti a megújulást.
A TOP-2.1.2-15-KO1-2016-00003 azonosító számú „Zöld séta Esztergomban - Esztergom belvárosának integrált és fenntartható megújítása” című projekt 4 projektelemből álló integrált beruházásként teremt minőségi zöld infrastruktúrát a településen.
A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.
Az elkövetkező hetekben sem maradunk komolyzenei programok nélkül!
Az esztergomi Vasas Horgász egyesület a Városi Civil Alap támogatásával három horgászcsónakkal, két elektromos- és egy benzinmotorral, valamint a hajók szállítására használható utánfutóval gazdagodott.
Jankovics János László, Magyar János festőművészek és Tóth Dávid szobrászművész Örömhír című kiállítása 2023. március 1-től látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában.
Megsebzett táj – Egy úszóláp elpusztítása és újjáélesztése címmel új időszaki kiállítás nyílik a Duna Múzeumban
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2026. március 14-én (szombaton) és március 15-én (vasárnap) a fogászat...
2026. március 15-én Piliscsév ad otthont a magyar motocross szezon első jelentős versenyének, amely az idei...
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az Esztergom, Malonyai utca 2. számtól a Simor János utca...
Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy az Esztergom, Simor János utca 90. szám alatti társasház építéshez...
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendes ülését 2026. március 12. (csütörtökön)...
Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Esztergomi Ügyfeleinket, hogy a zöldhulladék gyűjtéshez kapcsolódó 2026. évi...
Esztergom Megyei Jogú Városa ünnepi programmal és közös megemlékezéssel tiszteleg az 1848–49-es forradalom...